Halottnak a smink – Nem ördögtől való a tanatoesztétika

A legfőbb a tisztelet
– Sokan mondják, hogy beteg vagyok, és hogy ennyire nem lehet a halottakért kampányolni. Számomra azonban természetes ez a hozzáállás. Én nagyon tisztelem az elhunytakat, ők leéltek egy életet. Nem tudom, milyen életük volt, de nagyon fontos számomra, hogy az utolsó útjuk méltó legyen. Az elhunytak velem szemben védtelenek, ezért is kijár nekik a maximális tisztelet – árulja el „ars poétikáját” mindjárt a beszélgetésünk kezdetén Kardos Betti. Azt mondja, számára öröm, hogy esztétikussá tudja változtatni az elhunytakat, ezzel sokat tehet azért, hogy a legszebb külsővel búcsúzhassanak el tőlük szeretteik.
Betti korábban a versenyszférában dolgozott, 2016-ban helyezkedett el a Hírös Temetkezési Kft-nél adminisztrátorként. Akkor döntötte el, hogy szeretne szakosodni, fejlődni ezen a területen. Olyan szolgáltatást meghonosítani, ami még nincs a városban. Így bukkant rá erre a hazánkban még kevésbé ismert szolgáltatásra, szakmára.
– Pesten végeztem el egy tanfolyamot, ahol spanyol oktatóktól tanulhattam a tanatoesztétikát és a tanatopraxist, azaz az elhunyt test konzerválásának, balzsamozásának technikáit – meséli Betti.
A képzés a legtöbb ember számára megterhelő lenne. De ide senki sem az utcáról érkezett, mindenkinek van köze a temetkezési szakmához. Így nem érte váratlanul őket, hogy a képzésen reggeltől estig holttestekkel foglalkoztak. Egy balesetben elhunyt külföldi személyen mutatták be a szakma „nehézségeit”. Többek között ki kellett nyitni az összevarrt holttestet, és kivenni a belső szerveit. Ez jó próba volt arra, alkalmas-e valaki erre a pályára.
Bettinek persze nem voltak kétségei, hiszen kisgyerek kora óta vonzotta a holtak világa.
– Gyerekkorom óta sokat foglalkozom az elhunytakkal. Falun nőttem fel, ahol akkoriban hintós lovaskocsi járt a halottakért. Emlékszem, egy kucsmás öreg bácsi ült a baknál, nagy tisztelet övezte. Ha megjelent, mindenki tudta, hogy valaki eltávozott az élők sorából. Engem már akkor is foglalkoztatott, mi történik az elhunyttal, miután elviszik. A nagymamámmal jártam ki a temetőbe, sokat kukucskáltam is a halottasház festett ablakain, hátha látok valamit – emlékezett vissza Betti.
Ez az érdeklődés felnőttként sem változott. Könyvek, filmek terén is elsősorban ez a téma érdekli. A nyaralásokon, kirándulásokon mindig fel kell keresni a temetőket. Betti órákon át bolyong a sírok között. Ezért is kötött ki végül ezen a területen. Tanatoesztétikai munkáit össze tudja hangolni a temetések szervezésével. Ha van egy ilyen megrendelése, akkor úgy osztja be az idejét, hogy a napi feladatai mellett meg tudja oldani. Erre általában havonta két-háromszor van csak szükség, hisz a legtöbben idegenkednek a gondolattól is, hogy kisminkeljék elhunyt szeretteiket.
Bettit többnyire egymásnak ajánlják a hozzátartozók, szájról-szájra terjed a híre. A Tik-tokra nemrég rakott fel videókat, természetesen úgy, hogy ne látszódjon, kit sminkel. Ennek ellenére nagyon durva dolgokat kapott hozzászólásként. Volt, aki halottgyalázással vádolta, más azt kérdezte, tud-e erről a hozzátartozó.
Mintha békésen aludna
– Aki még nem hallott róla, az általában zsigerből el is utasítja. Úgy gondolja, hogy ez túl sok lesz, extrém sminkkel, tűzpiros szájjal. Mások attól félnek, hogy megszólják majd őket emiatt. Ilyenkor mindig elmondom, hogy nagyon finom sminket kap az elhunyt. Nem az a cél, hogy élőnek látszódjon, hanem az, hogy egy nyugodt, kipihent arcot lásson a hozzátartozó, hogy úgy tűnjön, mintha békésen aludna a koporsóban. Ez pedig lelki támogatást jelenthet a végső búcsúnál. Bármennyire is fájdalmas egy ilyen szertartás, az a tudat, hogy szépen engedték el hozzátartozójukat az utolsó útjára, picit talán könnyebbé teszi ezt a terhet. De amiatt is fontos az elhunytak esztétikai kezelése, mert akkor látjuk utoljára őket, ezt a képet őrizzük majd magunkban róluk – vélekedik Betti.
Azt is elmondja, sokan később bánják meg, hogy nem kérték a segítségét. A gyászban ugyanis ritkán gondolnak rá, hogy hogy nézhet ki halála után szeretett rokonuk. Nem csak baleset esetén fordulhat elő hematómás arc, nagyobb barna foltok a bőrön. Nyitva maradhat az elhunyt szeme, szája, de sokat ront a látványon az is, ha mondjuk nem volt behelyezve a fogsora. Ilyenkor fontos lehet az utólagos beavatkozás.

Covid idején nem lehetett megtekinteni a holttestet, be kellett csomagolni az esetleges fertőzésveszély miatt. Ekkor jöttek ”divatba” az üvegkoporsók is annak érdekében, hogy védett körülmények között búcsúzhassanak el elhunyt szeretteiktől a hozzátartozók. Mára feloldották ezt a korlátozást, újra szokásba jött a nyitott koporsós temetkezés. De sokan amiatt is ragaszkodnak ahhoz, hogy lássák az elhunytat, nehogy valaki mást temessenek el helyette. Azóta kap újra nagyobb hangsúlyt a tanatoesztétika.
És hogy hogyan történik egy ilyen kezelés? Betti szívesen megmutatja egy elhunyt „páciensén”. Csak annyit kér, mi is adjuk meg a kellő tisztelet a megboldogultnak. Számára ugyanis ez a legfontosabb.
Nem csak a test, a lélek is számít
– Nagyon csinos vagy, biztosan ez volt a kedvenc ruhád. Igazán jól áll – köszönti a női holttestet, aki a ravatalozóban szépen felöltöztetve „várja” őt. Csodálkozó arcomat látva, elárulja, mindig beszél az elhunytakhoz munka közben.
– Nem telefonálok fölöttük, nem hallgatok zenét. Ilyenkor kizárólag rájuk figyelek – magyarázza alig hallhatóan, miközben kis táskájából előszedi speciális alapozóit, festékeit.
Elmeséli, hogy egy megrendeléskor mindig az az első, hogy megtudja a halál okát, és azt, van-e bármiféle sérülés a halott arcán. Megnézi, hogy van-e esetleg olyan bőrhiba, amit már előzőleg le kell kezelni, nehogy bekeményedjen a bőr. Ilyen esetben már korábban elkezdi a kezelést. Erre most nem volt szükség. Elég közvetlenül a temetési idő előtt elkészítenie a sminket.
– 30 perce vették ki kollégáim a hűtőtárolóból a testet, hogy kicsapódjon a víz a kezelés előtt. Így már kezdhetem is a munkát, hogy a ravatalozóba kerülhessen, mire megérkezik a család.
Szakszerű mozdulatokkal kezdi felvinni speciális készítményeit az elhunyt arcára. Előbb felpuhítja a bőrét, majd egy csipesszel megigazítja szemöldökét.
– Ne haragudj, most kihúzom az orrszőröd, az biztos kellemetlen lesz – figyelmezteti az élettelen testet, majd csendben megmagyarázza, miért is teszi.
Közben finoman eltávolít néhány szőrszálat a száj környékéről. Ezután következik az arc fedése, az alapozó rétegek felvitele. Körkörös mozdulatokkal dolgozza a fakó bőrbe a matt anyagot. Mintha csak egy igazi kozmetikában járnánk. Csak itt fagyos és mozdulatlan az alany. Ő azonban úgy bánik vele, mintha mindent érezne ma is.
– Most következik a szem kiemelése – magyarázza, és nagyon szolidan festéket visz fel a halott szemhéjjára. – Ezután szoktam zárni a szájat, ha szükséges. Ilyenkor szakszerűen, tűvel, cérnával kell öszevarrnom. Igény szerint ezt követheti hajmosás, hajsütés, esetleg festés. Ha kihullott az elhunyt haja, akkor pedig parókát rendelünk.
Miután kész a smink és a frizura is, ujjlenyomatot vesz a kézről. Ezt a mintát kulcstartóba gravíroztatja, hogy örök emlék legyen az elhunytról.

– Ezt azért találtam ki, mert hamvasztásnál mindig megkérdezem, szeretnének-e hazavinni egy kicsit a hamvakból. Koporsós temetésnél azonban nehéz mit felajánlani. Szoktunk hajtincset tenni egy kis üvegbe, ezzel azonban sokan nem tudnak azonosulni. Így találtam ki az ujjnyomatot. Mindegyik egyedi, és egy klassz kis minta keveredik ki belőle a gravírozásnál. Sok mindent bele lehet képzelni az alakzatokba – magyarázza, miközben gondosan elkészíti a mintát.
Ezután kifesti a holttest körmeit, majd a kezeket is lealapozza. Rendszerint ezzel zárul a teljes smink. – Kész is vagyunk, nagyon szép lettél – dicséri meg az elhunytat Betti, majd felteszi rá az ékszereit, amit a család hozott. Ezután lefotózza művét, hogy örökre megmaradjon. Az utolsó feladat, hogy átadja az elhunytat a hozzátartozóknak, és már kezdődhet is a temetés. Mi azt már nem várjuk meg, az irodában folytatjuk a beszélgetést.
Fájdalmas esetek
Bettitől megtudom, hogy az előbbi munka átlagosnak tekinthető. Általában a sérülésektől függ, mennyi időt vesz igénybe a tanatoesztétikai kezelés. Extrém esetben, mondjuk egy balesetes holttestnél 4-5 óra is szükséges a jó kép kialakításához, de normál körülmények között egy smink másfél-két óra.
Minden elhunytat a legnagyobb gonddal készít elő a temetésére, de vannak olyan esetek, amelyek őt is megviselik.
Különösen fájdalmas volt számára, amikor barátnőjét-pótmamáját kellett sminkelnie a temetése előtt. Ő volt a próbaalanya, amikor az érett bőr kezeléséről vett részt továbbképzésen. Barátnője már akkor megígértette vele, ha meghal, akkor mindenképp sminkelje ki. Akkor még viccelődtek ezzel, egyikük sem sejtette, milyen gyorsan eljön majd az a bizonyos nap. Sosem felejti el azt a kezelést.
Azt mondja ennél már csak az nehezebb, amikor elhunyt gyerekeket bíznak a gondjaira.
– Szerencsére csak ritkán fordul elő, de mindig szörnyű látni őket. Volt olyan időszak, amikor négytől tizennégy éves korig többen kerültek hozzám. Törékeny, ártatlan kis lelkek. Az ő elvesztésük feldolgozhatatlan a családok számára, ilyenkor próbálunk még több segítséget nyújtani – teszi hozzá.
Miért tabu a halálról beszélni?
Betti egyébként is küldetésének érzi, hogy a végtisztesség minden megboldogultat megillessen. Azt mondja, kőkemény csatákat tudna vívni az elhunytak tisztelete érdekében. Sajnos úgy látja, sok helyen ez nem alapvető, darab-darabként tekintenek az elhunytakra. De nem csak a szakmában vannak gondok, az emberek gondolkodásmódján is változtatni kellene.
Éppen ezért az emberek nem szívesen beszélnek arról, hogyan képzelik el saját temetésüket. Pedig biztos vagyok abban, hogy mindenki tudja. Így aztán sajnos nem is derül ki, amikor váratlanul mennek el.
Bettit az is zavarja, ahogy napjainkban a temetések zajlanak. A szertartásokon ugyanis sokszor a külsőségeké a főszerep. Közben épp a lényeg vész el.
– Egy temetésen sokan csak arra figyelnek, hogy ők nézzenek ki jól, mindenki kiöltözik, mintha ez az esemény is róluk szólna. Én úgy gondolom, hogy a temetésen az elhunyt a főszereplő, miatta érkezünk oda. Úgy képzelem, hogy ő ott vár minket. Számára is fontos, hogy a kedvenc ruhája legyen rajta, szép legyen, jól álljon a haja.
Természetesen ő már részletesen kidolgozta, mi legyen a testével halála után. Eltervezte, hogy fekete ruhában lesz a hamvasztó koporsóban, csillámporral leszórva.
– A hamvaimat ezüst csillámporral keverjék össze, töltsék egy átlátszó üvegbe, majd egy kövekkel kirakott szóróparcellában szórják szét külföldön. Itt a szél fújja, a nap süti, az eső mossa majd el földi maradványaimat, így örök körforgásban lehetek. Ja, és majd elfelejtettem, a hamvasztás előtt természetesen ragaszkodom ahhoz, hogy profi sminket kapjak….
