Hangolódás az Alzheimer sétára

2023. 08. 24., 18:38
Közös készülődéssel és klubprogramokkal hangolódtak ma a nyugdíjasok a hatodik Alzheimer sétára a Nyitnikék Idősgondozó Központban. Az idősek papírforgókat készítettek, amelyeket majd az Egészségfejlesztési Iroda által szervezett sétára is magukkal vihetnek.

Örömtánccal kezdődött ma a közös készülődés a Nyitnikék Idősgondozó Központban. Az Alzheimer sétát szervező Egészségfejlesztési Iroda hívta meg az időseket egy közös kellemes foglalkozásra.

- Idén hatodik alkalommal rendezzük meg az alzheimer sétánkat, amelyet az Egészségfejlesztési Iroda szervez. Azt találtuk ki, hogy közösen készülődünk erre a rendezvényre
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak dr. Bagi Anett, az Egészségfejlesztési Iroda vezetője.

A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. A demencia-esetek 90 százalékának hátterében Alzheimer-kór vagy az agyi keringés zavara áll. A betegséggel élők száma drasztikusan nő, épp ezért szükség van arra, hogy felhívják rá a figyelmet.

- Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága mér öt éve felvállalta azt, hogy például az örömtánccal is aktívan hátráltassa ezt a betegséget. Az aktív foglalkozásainkon, amelyek a mentális egészséget segítik, napi szinten foglalkozunk az idősekkel
— mondta dr. Somfai Balázs, a Nyitnikék Idősgondozó Központ és Nyugdíjasházak ESZII vezetője.

A kezdeményezéshez szerencsére egyre többen csatlakoznak így az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ellátóhelyei mellett nyugdíjas klubokba, de még a Cédrus-Net önkénteseihez is eljutnak az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, akik minden megkeresést és segítséget szívesen fogadnak.