Három érmet hozott haza a kecskeméti úszócsapat

Kovács Nóra volt az egyedüli éremszerző úszónk a múlt héten Debrecenben rendezett MVM Ifjúsági Országos Bajnokságon. A serdülő kora ellenére, a csapat húzóembere volt. Az ifjúsági mezőnyben nagyszerű versenyzést produkálva egy ezüstérmet (50 méter mell) és két bronzérmet (100,200 méter mell) szerzett mellúszó számokban. Teljesítménye, hozzáállása példaértékű volt a négynapos megmérettetésen.
Pontszerző helyezésekért küzdött még Kiss Panna, aki 50 méter háton hatodik, 100 méter és 200 méter háton hetedik helyen zárt szintén serdülőként „felversenyezve”.
„A” döntőbe került a BÁCSVÍZ KVSC két váltója. A 4x100 méter mix vegyesváltó (Szalontai Roland, Kovács Nóra, Osztényi Dániel, Szilvási-Hazag Aliz) nyolcadik, a 4x100 méter női vegyesváltó (Kiss Panna, Kovács Nóra, Szilvási-Hazag Aliz, Bali Dorottya) ötödik helyen végzett.
„B” döntőbe került Szalontai Roland, Kiss Károly, Szilvási-Hazag Aliz, Osztényi Dániel és Bali Dorottya.
Palla Léna is serdülőként vett részt a versenyen és bár a döntőbe jutás most nem sikerült, mégis értékes tapasztalatokat gyűjtött a négy nap alatt.
2025-ben nyolc pontszerző helyezés, öt „B” döntő és két érem, idén szintén nyolc pontszerző helyezés mellett 11 „B” döntő és három érem volt a kecskeméti csapat mérlege.
Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Kalmár Ákos, Pálfi János
