Három év kihagyás után ismét "fesztelen víg hangulat töltötte be a feldíszített termet"

Jól sikerült az 53. Kecskeméti Jogászbál

2024. 02. 04., 14:29
Kétszáz résztvevővel három év kihagyás után ismét megszervezte a Kecskeméti Jogászbált a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete. A rendezvényen hagyományosan az első bálozó jogászokat is köszöntötték.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 44 képet tartalmaz

A Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete három évnyi kényszer kihagyás után idén ismét megszervezte a Kecskeméti Jogászbált. A szám szerint 53. hagyományos rendezvényt tegnap este tartották meg a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban. A bálon Szemereyné Pataki Klaudia, polgármester és férje, Szemerey Szabolcs, valamint Dr. Salacz László, országgyűlési képviselő is részt vett.

A vendégeket először Dr. Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte, aki kiemelte, nagyon jó újra a Jogászbálon lenni.

Eltelt három év úgy, hogy jogászbál nélkül kellett élnünk. Azt gondolom, ez az idő bőven elég volt arra, hogy rájöjjünk, mennyire hiányzott a rendezvény. 2020-ban, február elején, amikor itt voltunk a legutolsó jogászbálon, ki gondolta, hogy körülbelül egy hónap múlva megváltozik az életünk, jön egy olyan világjárvány, ami gyakorlatilag megváltoztatja a mindennapjainkat, az utána levő egyéb problémákról már nem is beszélve - idézte fel az alpolgármester.

Úgy gondolom, hogy az egész jogászság ez alatt a négy év alatt végig dolgozott, végezte a munkáját rendesen, megfelelően, bármelyik hivatásrendre tekintünk, és most már eljött annak is az ideje, hogy a munka mellett egy kis szórakozás újra a részünk legyen. A jogászbálok története Kecskeméten nemcsak 53 bálra tekint vissza, hanem 1835 óta élvezzük a társasági élet eme örömét. Azt lehet mondani, hogy büszke kecskemétiként és büszke kecskeméti jogászként vagyunk itt mindannyian, akik tisztelik a hagyományainkat
— fogalmazott Dr. Homoki Tamás.

Az alpolgármester ezt követően archív médiabeszámolók segítségével ismertette, milyen hagyományokat kell folytatnia a megjelent résztvevőknek. Az 1908-ban íródott cikk szerint a Kecskeméti Iparos Otthonban volt a jogászbál és így számolt be róla a helyi sajtó: Városunk egész intelligenciája megjelent, és fesztelen víg hangulat töltötte be a feldíszített termet. Ha itt most szétnézek, azt gondolom, hogy ugyanezeket a hagyományoknak tartjuk, tiszteljük - emelte ki Dr. Homoki Tamás.

Az 1958-as jogászbálról írt beszámolót pedig frappáns felszólítással egészítette ki az alpolgármester.

A korabeli sajtó így számolt be róla: Még vasárnap reggel nyolc órakor is jól mulattak a jogászbál résztvevői, és amint hallottuk, délelőtt fél 10-kor adták ki az utolsó féldecit az egyik kitartó hős bálozónak. Tisztelt hölgyeim és uraim! Követjük a hagyományokat, tiszteljük a hagyományokat? Jó szórakozást mindenkinek!
— zárta köszöntőjét Dr. Homoki Tamás.

Ezt követően a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke, Dr. Bicskei Ferenc vette át a szót, aki külön köszöntötte nagykőrösi vendégeit és a Balázsokat.

A bál a bohóság és a jókedv helye. Annál pedig egy szülőnek semmi sem okozhat nagyobb jókedvet, mintha a gyermeke befejezi a jogi egyetemet és doktori címet kap
— mondta Dr. Bicskei Ferenc.

Jogászbálon hagyomány, hogy köszöntik a frissen végzett jogászokat. Ez most sem volt másképp. Mivel 3 évnyi bál kimaradt, így első bálozókból is több volt az átlagosnál. A fiatal jogászokat Dr. Bicskei Ferenc mutatta be a bál résztvevőinek.

A báli közönség szórakoztatásáról a szegedi Zsomboys zenekar gondoskodott, a hangulatot pedig tombola, és szelfibox is fokozta.

Az est házigazdái a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Danyi Judit és a Jászai Mari-díjas Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei voltak.

A jogászbálok történetéről az Hírös Históriák magazin 2019. tavaszi lapszámában olvashatnak többet.