Hit, kötelességtudat és bölcsesség áradt Koncz István „család és karrier” előadásából

Koncz Istvánt Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője kérdezte a fő témát érintően, továbbá szenvedélyeiről, az irodalomról és a vadászatról. Elsősorban azonban orvosi pályája, valamint a család és a karrier összefüggései kerültek szóba.

Kezdésként Márai-idézetekkel átszőtt előadással készült Koncz doktor, megvilágítva a családalapítás, a párválasztás kezdeti „kedves pillanatait”, majd ezt követően hogyan kerül képbe a házasság, mint szentség, azután pedig az élet továbbadásának, a gyermekvállalásnak az ősi kötelessége, s az ezzel együtt járó felelősség.

Koncz István kihangsúlyozta, ebben mindenképp szükséges egy férfi és egy nő kapcsolata; az általuk létrehozott minitársadalom megkerülhetetlen. Az előadó ezzel együtt beszélt a család esetleges felbomlásáról, a magányról is, s itt a saját példáját hozta, amit méltón, emelt fővel osztott meg a közönséggel. Válása ugyanis 30 év után, három gyermek felnevelését követően következett be, s ezután már nem is talált új párkapcsolatot. Erről úgy fogalmazott, „annyira az idegrendszerembe kopott a feleségem minden mozdulata, illata, hogy már nem tudtam mással helyettesíteni.” (…) „S hogy mégis derűvel tudok erről beszélni, az a hitemnek és három gyermekem szeretetének köszönehető, valamint annak, hogy az ő magánéletük rendben van” – fogalmazott.

Hozzátette, továbbra is feltétlen híve a családnak, hiszen – ahogy mondta – az egyén kudarca, nem a modell kudarcát jelenti.

Kitért arra, a család a benne élők karrierjében is elengedhetetlen szerepet játszik, egymás támogatása által. Koncz István a családot a keresztúthoz is hasonlította, azt kívánva, hogy annak ne legyen a vége halál. S az egyének, akiknek szintén megvan a maga keresztje, segítsenek hordozni egymásét. Ha pedig el is fárad egy házasság – ez az idő előrehaladtával gyakorta előfordul –, törekedni kell azoknak a jeleknek a megtalálására, melyek segítségével a kapcsolat revitalizálható.

Saját karrierjéről is beszélt a főorvos – szépségeiről, a közreműködésével megszületett talán több tízezer gyermekről, s nehézségeiről, amikor elvesztett egy-egy babát. Egy megható történettel szemléltette, hogy az élet hogyan fordít át néha egy ilyen tragédiát is megható végkifejletté. Egy idősebb asszony esetében – saját bevallása szerint – helytelen döntéssel nem a császármetszést választotta a szülés során; komplikációk léptek fel, s a baba ugyan megszületett, de néhány nap múlva meghalt. Koncz doktor minden nap járt az anyához, próbálta tartani benne a lelket, majd a nő egy nap így szólt: nem hibáztatja az orvost; látja, hogy talán jobban megviselték a történtek, mint őt magát, aki a saját gyermekét veszítette el. Inkább fogadja meg, hogy ha újra eljön szülni hozzá, minden rendben lesz. Így is történt, noha az orvos nem gondolta, hogy valóban így alakul. Másfél év múlva azonban az anya állapotosan tért vissza hozzá – s legnagyobb boldogságukra, Koncz István segítségével egészséges gyermeknek adott életet. „ De nem ez a történet vége” – mondta az orvos. „Tizennyolc év múlva ballagási meghívót kaptam – az a kislány végezte el a gimnáziumot…”