Húsz egykori zenésztársával adott születésnapi koncertet Pulius Tibor

2024. 08. 22., 11:56
Tegnap este a 90. Hírös Hét Fesztivál programjában a főtéri Mercedes-Benz színpadon a Vissza az időben című koncerttel ünnepelte 70. születésnapját Pulius Tibor, a város kiváló gitárosa. Az eseményen az ünnepelt 20 egykori zenésztársa is fellépett.
Fotó: Tóth Enikő
A galéria 18 képet tartalmaz

Hetven éves lett a város legismertebb gitárosa, a pályája során számos kecskeméti formációban megforduló Pulius Tibor. Az orvoscsaládban felnőtt kiváló muzsikus 10 éves kora óta gitározik. A Katona József Gimnáziumban érettségizett, a GAMF-on gépész üzemmérnöki végzettséget szerzett, de valójában már évtizedek óta a zenélésből él.

Első kecskeméti zenekara a Lufi volt, amelynek két változatában is játszott. A Lufi fellépésével kezdődött az esti koncert is, amelyet Pulius további formációinak sora követett az UFO zenekartól a Csonka Zoltánnal és Marsa Józseffel közösen létrehozott hattagú Gitártandemig. A Pat Metheny nyomdokain járó Travels Group és a Toto Tribute Band megidézése után a Pulius Circus Maximus névre hallgató családi zenekar következett, amelyben a névadó három gyermekével és néhány vendégzenésszel lépett színpadra.

A közönség jól fogadta az Eric Claptontól Carlos Santanán át a Chicagóig, a Queenig és a Totóig tartó visszautazást a zenében, és hosszan ünnepelte a 70 éves zenészt.

Pulius Tibor pályája során volt színházi muzsikus, ami mellett folyamatosan vendéglátózott is. Sajátos rekord is fűződik a nevéhez: ő az a kecskeméti zenész, aki a leghosszabb ideig, heti egy pihenőnappal 13 éven át zenélt az Aranyhomok szálloda bárjában. A bár bezárt, így valószínűtlen, hogy a rekordot bárki is túlszárnyalná valaha.

Pulius Tibor dolgozott hangmérnökként az Origo stúdióban, saját házi stúdiójában megbízásra zenei alapokat és más felvételeket készített. Az utóbbi időben a komponálás is bekerült repertoárjába.

Újabban dalokat is írok, például írtam kettőt már a Bebének, és ezt fel is vettük, ő ezt viszi, énekli. Más pesti énekesnek is írtam már dalt. Ez egy olyan 2-3 éves dolog nálam, előtte egy dalt sem írtam, de most úgy rákaptam erre a dologra, és elég jó!
— mesélte Pulius Tibor.

A születésnapi Pulius-koncertről a jövő keddi Múzsában láthatnak hosszabb összefoglalót.