A kecskeméti felzárkóztatási folyamat legújabb eleme, a jelenlét program indul el szeptembertől az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumban. A projekt három évig fog tartani, célterülete pedig a Kórház utca és környéke lesz.
Az önkormányzat már hosszú évekre visszanyúlóan foglalkozik a felzárkóztatással Kecskeméten. Fontos ugyanis az esélyegyenlőség minden hátrányos helyzetben lévő gyermek, család számára. A most kezdődő jelenlét program, mely az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumában valósul meg, 3 évig fog tartani.
- A jelenlét program keretében, miután felmértük, megértettük az ott élőknek az igényeit, nagyon fontos, hogy különböző sportfoglalkozások, közösségi foglalkozások keretében szeretnénk folyamatosan nyomon követni az ott élő emberek mindennapjait. Játékokat kell elképzelni, ahol a szakemberek nézik a gyermekeknek a játékát, látják, hogy milyen mozgás koordináció, motorikus hibáik vannak, amiket ki kell javítani
— mondta a KTV-ben Balogh Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Fejlesztés Politikai Irodájának vezetője.
”
Folyamatosan jelen lesz 3 fő szociális munkás is, akik nap mint nap találkoznak majd az ott élőkkel.
- Szeretnénk egy ügyfélfogadási pontot kialakítani, segíteni az ott élőknek a mindennapos ügyeiknek az intézésben. Szeretnénk pályaorientációt is megvalósítani, szeretnénk a munkaerőpiacra is bevezetni még többet ebből a társadalmi rétegből. Had hangsúlyozzam, hogy több mint 60%-os a munkanélküliségi ráta az akcióterületen. Nagyon fontos a családmentorálás
— hangsúlyozta Balogh Zoltán.
”
Cél továbbá az is, hogy a fiatalokat megóvják, távol tartsák a drogoktól. A 3 év alatt több egyéb projekt is megvalósul majd, például a Hi! Kecskemét 2, ami szintén a helyi identitást és kohéziót erősíti. A Juhász utcai óvodát pedig lebontják és egy teljesen új óvodát építenek.
- Abban a környezetben, amiben ők szocializálódtak eddig, abból a környezetből ki szeretnénk őket mozdítani és megéreztetni velük, hogy lehet másképpen, és boldogabban is élni, de talán egy másik fajta életmódban is jól, jobban érezhetik magukat
— hangsúlyozta a műsorban Engert Jakabné, alpolgármester.
”
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat módszertana, a jelenét program egy Magyar örökség díjas módszertan, melyet 20 településen már bevezettek. Kecskeméten 2025 szeptemberében indul az akcióterv.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom