Ittzés Gergellyel a fuvola határain innen és túl
Az est első perceiben Ittzés Gergely Johann Sebastian Bach: d-moll csellószvitjét szólaltatta meg. Minden idők egyik legnagyobb zenei géniuszának darabját Fáy Miklós zenekritikus így jellemezte: „Nehéz zene, bár csekélység a hallgató számára ahhoz képest, amit a zenésznek kell kiállnia. Nagyon kell hozzá tudni csellózni, de ez persze csak a kezdet, gyönyörű tónus is kell hozzá, hogy búgjon-zengjen a hangszer, és akkor még mindig csak a hangjegyekről beszéltünk és nem magáról a műről. A csellisták egy egész életet áldoznak arra, hogy kibontsák mindazt, ami benne van abban a néhány sorban, amit Bach talán egy vagy két nap alatt írt le.” A briliáns kompozíció saját maga készítette átdolgozását Ittzés Gergely sokszínű hangon, bravúros technikai tudással, fölényes magabiztossággal tolmácsolta.
A pompás nyitány után a Liszt-díjas fuvolaművész előbb meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd néhány mondatban beszélt a koncerten elhangzó zeneművekről: „A hangverseny műsora elég tág a stílusokat tekintve, zenetörténeti szempontból jó néhány évszázadot végig jár. Bachhal kezdtem – Bachból sosem elég, ez a címe annak a háromkötetes kiadványomnak, amelyeket Bach nem fuvolára írt műveinek általam készített átirataiból állítottam össze, többek között ezt a második csellószvitet is tartalmazza –, és a következőkben pedig a bécsi klasszicizmus egyik nagy mestere, Haydn néhány apró darabját játszom, szintén szvit formában.” Az eredetileg zenélő órákra komponált művek előadásához színpadra hívta feleségét, Szabó Dóra fuvolaművészt és korábbi mesterét, a Kodály Iskola művész-tanárát, Dratsay Ákost is. A három előadó rendkívül érzékletesen idézte meg az évszázadokkal ezelőtt igen elterjedt, beépített dallamjátszó szerkezettel rendelkező, meghatározott időpontokban zenélő időmérő készüléket.
Ezt követően Paganini capricciói közül ötöt hallgathattak meg a zeneszeretők. Ittzés Gergely pár mondatban ezeket is közelebb hozta hozzájuk. Mint kiderült, ő maga is régóta – gyakorlatilag diákévei óta – foglalkozik Paganini remekeivel, s bár már lassan kész lesz valamennyi átiratával, de a befejezés még várat magára, mert „szeretném minél inkább a hegedű hangzásait és a többszólamú lehetőségeket is alkalmazni a fuvolán, amelyeknek én magam is eléggé mélyen a végére jártam a pályám során”. Így azután az öt capriccio némelyikében a fuvola több hangon is megszólalt, de volt közöttük olyan is, amelyhez a letét kettő, illetve három fuvolára íródott.
A hangverseny második részében kortárs magyar művek csendültek fel. Előbb Ittzés Gergely Fuvolaexpedíció című sorozatából három ötletes tanulmány, majd a világviszonylatban is az egyik legtöbb fuvoladarabot jegyző komponistára, a közelmúltban elhunyt Sári Józsefre emlékezve a Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző Időmalom című művéből négy háromszólamú kánon hangzott el. A koncert előadói a kortárs zene világszerte elismert alkotója, Kurtág György előtt is tisztelegtek – a napjainkban is aktív zeneszerző február 19-én tölti be a 100. életévét –, Jelenetek című ciklusából játszott el kilencet szenvedélyes szuggesztivitással Ittzés Gergely. A koncertet, mintegy a második részt keretbe foglalva, az est főszereplője darabja, a Hét koan zárta. A közönség zajos ünneplése miatt azonban mégsem ezzel, hanem egy másik Ittzés-darabbal ért véget a kamaraest: Dratsay Ákos és tanítványa a rosszul alkalmazott folyamatos légzést kigúnyoló, Degusztáló szörcsögés című zeneművet játszották el, komoly derültséget okozva.