Jegyző: a törvény szerint a polgármester nem mondhat le az illetményről

A Városi Szociális Közalapítvány javára ajánlja fel Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester, az öt alpolgármester, valamint az összes Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a jelenlegi és a megemelt tiszteletdíjuk különbözetét. Mivel törvény írja elő a polgármesterek fizetésének megnövelését, ezért még ősszel megszavazta a közgyűlés, hogy ezzel párhuzamosan az alpolgármesterek és az önkormányzati képviselők tiszteletdíja, valamint illetménye is emelkedik.
Kopping Rita baloldali önkormányzati képviselő elmondta, ezek az emelések 26 millió forintot vonnak el a költségvetésből, és arra kérte a polgármestert, hogy mondjon le a pénzről, mert így nem kell növelni a többi bért sem. Dr. Temesvári Péter jegyző ekkor leszögezte, hogy ez egy törvényi előírás, nincsen döntési joga a közgyűlésnek az illetmény összegét tekintve.
Hódi Zsuzsanna Mi hazánkos képviselő pedig arról beszélt, hogy inkább hozzanak létre egy idősek otthonáért alapítványt és támogassák azt, mintsem a Városi Szociális Közalapítványt, mert szerinte így csak vándorol egyik zsebből a másikba a pénz. Dr. Siposné Bodrozsán Alexandra baloldali önkormányzati képviselő azt fejtegette, hogy ha nem mondhat le a polgármester az emelt díjról, akkor meg lehet változtatni a törvényt. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester pedig arról beszélt, hogy egy 236 milliárdos főösszege van a városnak, és több mint 3000 munkavállalóért vállal felelősséget.
Dr. Fekete Gábor pedig leszögezte, hogy a város által alapított közalapítvány, ami egyébként egy teljesen átlátható alapítvány, a legrászorultabb embereket támogatja. Tehát a megemelt apanázst nem magukra, hanem a rászorulókra költik. Az alpolgármester arra is emlékeztette a baloldali képviselőket, hogy ősszel ők voltak azok, akik folyosói környezetben arra kérték a Fidesz-KDNP-s képviselőket, hogy szavazzák meg a fizetésemeléseket.
A megemelt tiszteletdíjat a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a rászoruló gyerekek beiskolázására, Hódi Zsuzsanna pedig a hetényegyházán élő szegény, rászoruló családoknak fogja felajánlani.
