Július végére eltűnik az állvány a Nagytemplomról

Egy fehér leplet kapott a Nagytemplom a meleg miatt. Ez a fényvédő a zárófestés miatt kellett, hogy a napon is tudjanak dolgozni a szakemberek.
Ez a munka nem volt tervezett egy rejtett hiba bukkant elő az utolsó pillanatban. Azonban a fehér lepel, valamint az állvány is hamarosan eltűnik a Nagytemplomról. Vörös Márta elmondta, a hónap végén kerül le a lepel.
– Ezután a tetőtorony alatti részt kell bebádogozni vörös rézlemezzel, illetve bekerül a főhomlokzaton az üvegablak, ami egy raktárban várakozik, majd visszakerülnek a szobrok a főhomlokzatra - részletezte a főépítész.
A munkálatok nagy része tehát július végére elkészül: a külső homlokzat, a tető, a toronytörzs és az üvegszerkezet is teljesen megújul. A következő állomás pedig a templom körüli tér burkolatának rendbetétele és a lépcső restaurálása lesz, melyre még keresik a megfelelő forrásokat.
