Karácsony története barokk köntösben

Az elmúlt évben mind a közönség, mind a szakma rendkívül kedvezően fogadta a Hírös Agóra Élő barokk címmel indított koncertsorozatát. A sikeres bérletet a kulturális központ idén is meghirdette. A péntek esti nyitóhangverseny első perceiben Erdei Péter Liszt-, Kodály- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy előbb meleg szavakkal köszöntötte az evangélikus templomban szép számban megjelent zeneszeretőket – sem a földszinti padsorokban és székeken, sem a karzaton nem maradt üres hely –,  majd a koncert előkészületeiről osztott meg háttér-információkat az érdeklődőkkel. „Az a műsor, amit erre a hangversenyre választottam – mondta az est dirigense –, az tulajdonképpen egy nagy mű, mégpedig Heinrich Schütz műve, amely a karácsonyi történetet mondja el. Weihnachtshistorie, vagyis Karácsonyi történet – ez a pontos fordítása. No, de mi legyen mellette, mert önmagában ez a mű még kevés a hangverseny teljes hosszára, mert ezt a Schütz-oratóriumot valójában liturgikus környezetben, egy istentisztelet keretében adták elő annak idején. Így azután hosszas gondolkodás után még egy Händel concerto grossót választottam.”

Bevezető gondolataiban Erdei Péter a barokk kor egyik legjelentősebb mestere versenyművét is közel vitte hallgatóságához. Először a concerto grosso jelentését és műfaji meghatározását tisztázta. A jelenlévők megtudhatták, hogy a kifejezés szó szerinti fordítása „nagy versenymű”, amely abban különbözik a concertótól, a versenyműtől, hogy itt kisebb hangszercsoportok – azaz nem szólóhangszerek – „versenyeznek” a zenekarral. Kiderült az is, hogy alkotását Händel 1739-ben, közvetlenül a nagyszabású oratorikus műve, az Izrael Egyiptomban után komponálta, s hogy csakúgy mint a zsidó nép szabadulását megzenésítő művében, úgy a tizenkét darabból álló op. 6-os concerto grosso sorozatában is „a vonósok és a fúvós hangszerek is egészen különleges effektusokat, időnként egészen meglepően robusztus hangzásokat képesek megvalósítani”. Erdei Péter végül arról beszélt, hogy a 12 darab közül miért épp az utolsót, a h-mollt tűzte műsorra: „Úgy érzem, hogy ez a mű jól illeszkedik a karácsonyi gondolatkörhöz, mert bár programja nincs a zenének, de mégis van benne emberi szenvedély, szívhez szóló dallamosság, öröm és táncosság, illetve az angol elegancia is benne van.”

A prózai percek után a muzsika kapott főszerepet, Händel korábban említett kompozícióját a neves karnagy irányításával a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar (művészeti vezetőjük Hollókői Huba) adta elő. A darab három szólistája Juhász Ágnes (hegedű), Illichné Kondacs Szilvia (hegedű) és Sipos Gábor Gergő (gordonka) volt – mindhárman biztos technikával és érett muzikalitással, stílusosan játszottak –, csembalón Halasi-Heibl Anna működött közre.

A koncert második részében Heinrich Schütz Weihnachtshistorie című darabja hangzott el. Erdei Péter a 19 tételes oratóriumról is elmesélt néhány érdekességet. Elhangzott például, hogy a mű szövege Luther Márton nevezetes Biblia-fordításából származik. A protestantizmus egyik legjelentősebb alakja 1522-ben menekülés közben, Wartburg várában, kényszerű fogsága idején ültette át az Újszövetség szövegét német nyelvre. Művéhez Schütz elsősorban az Újtestamentum harmadik könyvéből választott szöveget, mert „hiszen akik ismerik a Bibliát, tudják, hogy a karácsonyi történet legrészletesebben a Lukács evangéliumában van megírva”. Erdei Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Jézus születését nagyszabású zeneműben leíró legtöbb komponistától eltérően – példaként Johann Sebastian Bachot említette meg – Schütz kizárólag a Bibliából vette alkotása szövegét, és szót ejtett arról is, hogy a Schütz-oratóriumban a három szólista mellett kiemelt szerepet kapnak az énekkar és a zenekar egyes tagjai is.

A Weihnachshistorie rövid, fenséges hatású nyitókórussal indult – „A mi Urunk, Jézus Krisztus születésének története, Miként az a szent Evangélisták által leíratott” –, azután recitativók és szólótételek következtek, de az énekkar tagjaiból alakult tercettek és kvartett, és persze a KÉK is szerephez jutott. A tételek ritmusvilága aszerint oszlott két részre, páros és páratlan lüktetésre, hogy földi vagy égi vonatkozású szöveg tartozott hozzájuk. Az angyal három megjelenése, az angyalok kórusa és a zárókórus hármas lüktetésű, a pásztorok és a napkeleti bölcsek tercettje, a főpapok kvartettje és Heródes áriája viszont négyes lüktetésű volt. Érdekes volt felfigyelni arra is, hogy Schütz egyes szereplőkhöz rájuk jellemző zenekari apparátust társított: a főpapokat harsonák, a pásztorokat fuvolák, Heródest trombiták, az angyalokat és a napkeleti bölcseket pedig vonós hangszerek kísérték.

A mintegy 40 perc időtartamú művet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskeméti Énekes Kör tolmácsolta, az Angyal, az Evangélista és Heródes szerepében Lökösházi Mária (szoprán), Körmendy Flórián (tenor) és Balázs Gergely (bariton) énekelt. Mind a szólisták, mind a zenekar tagjai szépen teljesítettek – különösen az Evangélista nehéz és fárasztó recitativói szóltak szépen és a szólószerepeket kapó hangszeresek is kiválóan játszottak –, de a pásztorokat, a napkeleti bölcseket és a főpapokat megjelenítő Gór-Hainfart Mártát, Horváth Zsófiát, Berta Istvánt, Dominek Zsoltot, Fehérvári Gábort, Lengyel Lászlót és Nagy Pétert is csak dicsérni lehet. A kecskeméti szimfonikusokat és a mindvégig nagy odaadással, érezhetően szívvel-lélekkel éneklő kórust biztos kézzel tartotta össze és irányította Erdei Péter. Felemelően hangzott előadásukban az oratórium örömteljes, hálaadó zárókórusa: „Köszönetet mondunk a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki születésével megváltott minket és vére által megszabadított a Sátán hatalmától. Ezért mi mindnyájan dicsérjük őt és énekeljük az angyalokkal együtt: Dicsőség a magasságban Istennek!”