– Az egyik bejelentkezésekor arról beszélt, hogy reggel a kupolából Kecskemétet látta. Akkor eszébe jutott-e az itteni kiképzés? Milyen volt a hírös városban eltöltött időszak?

Kapu Tibor: – Több kecskeméti emlék is eszembe jutott. 2022 decemberében három napot töltöttünk itt. Először a ROVKI-ban (Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet) volt a felmérésünk, hogy végül Gripenekkel repülhessünk. Ez fontos fordulója volt a programnak, amit a HUNOR épített be a magyar űrhajósok kiválasztási folyamatába. Ez egy innovációnak számít, a vadászgéppel való repülés ugyanis nem feltétlenül tartozik hozzá egy űrhajós kompetenciáihoz. Ezért nekünk nagy szerencsénk volt, amiért hálával tartozunk a Magyar Honvédségnek.

Egyébként egy elképesztően izgalmas élményt jelentett számunkra ez a néhány nap. A Gripenekkel nagyjából 50 perces koreográfiát repültünk mind a nyolcan, azért, hogy össze tudjanak minket hasonlítani. Ez persze nagyon nehéz, de igyekeztek ugyanazt a koreográfiát repültetni velünk, hogy nagyjából ugyanúgy reagáljon a szervezetünk. Fel voltunk monitorozva kamerákkal, orvosi eszközökkel, így követhették nyomon, hogyan reagálunk azokra hatalmas G-erőkre, amelyekre ezek a Gripenek képesek. Gyulával szerencsésen teljesítettük ezt a próbát.

– Itt van a Neumann János Egyetemen, ahol a GAMF Műszaki és Informatikai Kar is működik, rengeget zseniális hallgatóval és oktatóval. Az űrkutatás vonatkozásában ezekre a fiatalokra nagy lehetőség várhat. Mivel lehet inspirálni őket?

Kapu Tibor: – Én úgy látom, hogy a HUNOR program valami hatalmas dolognak a kezdete. Sok száz kutatót győztünk meg az elmúlt években arról, hogy ha van bármilyen ötletük, amit az űrben végre lehetne hajtani, akkor azt közösen tudjuk valóra váltani. Rengeteg kísérletet készítettünk fel egy űrbéli végrehajtásra, végül 25 maradt, amit sikeresen el is tudtunk végezni az űrállomás fedélzetén az Ax-4 küldetés keretein belül. Ebben az ország minden részéről, természetesen Kecskemétről is vettek részt oktatók, kutatók, tudósok.

Ezért mindenkit arra biztatok, ha bármilyen ötlete van, és szeretne az űrkutatáshoz csatlakozni, jelentkezzen. Reményeim szerint a jövőben is lesz a lehetőség erre. A HUNOR-t elkezdtük, a következő feladatunk pedig az lesz, hogy folytassuk bármilyen formában. Ennek a részletei még nincsenek kidolgozva, de Gyulával járjuk az országot, és igyekszünk minél több embernek elmondani, miről is szól ez a program.

Az egyetemistáknak azt üzenném a tanév elején, hogy nem feltétlenül baj, ha még nem tudják, hogy milyen pályát válasszanak. Nem baj, ha még nem született meg mindenkiben az elképzelés, hogy ő űrkutató vagy esetleg űrhajós szeretne lenni. Azok az oktatók, akik a katedrán állnak, fel tudják készíteni őket bármire. 18-19 évesen még nem kell minden tudni. Elég, hogy biztosak lehetnek abban, nagyon jó helyen vannak az egyetemen. Itt mindent megkapnak ahhoz, hogy elkezdhessék a karrierjüket.

– „15 millió magyar emelt ma idáig” – szól a híres idézet öntől. Mióta hazatért azt láthatjuk, hogy ezek nem csak szavak. Mit jelent az ön számára a magyar identitás, a nemzeti, keresztény értékrend?

Kapu Tibor: – Rengeteget. És nem csak a neveltetésem miatt. Itt nőttem fel. Bár munkáim során jártam Belgiumban, Amerikában többször is, én mindig visszataláltam a magyar, főként a szabolcsi gyökereimhez. Nekem nagyon sokat jelent, hogy magyarként fölmehettem a világűrbe, és büszkén viseltem azt a felelősséget, hogy én magyar fiúként képviselhettem odakint az országunkat mind az indiai és lengyel társaim és az egész világ előtt. Megmutathattam, hogy milyen a magyar lelemény, a magyar kreativitás és az a magyar kitartás, amivel egy ilyen programot végig lehet vinni. Ezért én mindig is büszkén hordtam a trikolort. Amikor gyermek voltam sokszor álmodoztam arról, hogy lesz majd egy válogatott mezem, legyen az focis mez vagy bármi. Most megadatott, hogy a nemzeti szín zászlót nem egy válogatott mezre, hanem egy szkafanderre tehettem fel, és így vihettem fel a világűrbe, ami egy hatalmas öröm és hatalmas büszkeség számomra.

Cserényi Gyula, kiképzett kutatóűrhajós elmondta hírportálunknak, hogy ő ma is hazajár Kecskemétre.

Cserényi Gyula: – Amióta hazaérkeztünk nagyon sok dolgunk volt, ez az első nap, hogy nem kell Budapestre mennem. Visszaköltöztem Kecskemétre hosszú évek után, most már ismét ez a város az otthonom.

– Milyen feladatok előtt áll most?

Cserényi Gyula: – Az eredeti végzettségem szerint villamos mérnök vagyok, mostantól azonban elmondhatom, hogy a hivatásom: űrhajós. Ezt nem szeretném és nem is fogom tudni elengedni a közeljövőben, ezért mindenképpen a magyar űrkutatásban szeretném megtalálni a helyemet, a szerepemet. A HUNOR program hatalmas eredményeket ért el az elmúlt években, szeretném ezt a sikert tovább fokozni. De készen állok arra is, ha esetleg a későbbiekben adódik lehetőség.

– Ezek szerint készül még az űrbe?

Cserényi Gyula: – 36 éves űrhajósként ameddig lehetséges, addig az űrbe vágyom. Aztán lehet, hogy egyszer majd felébredek ebből az álomból.

– Nagyon sok fiatal várja a nagyelőadóban, mi az az üzenet, amit átadna nekik?

Cserényi Gyula: – El akarom nekik mesélni, hogy én nagyon sok mindent megbántam az életemben. Sok mindent terveztem, aztán mégsem csináltam meg. A HUNOR Programra való jelentkezés azon döntéseim közé tartozik, amit nem halogattam. Megcsináltam, és most láthatjuk, hogy hová repített el engem. Egy „mezei” villamosmérnökként eljutottam a NASA-ig, jártam a japán és az Európai Űrügynökségnél. Kinyitottuk azt a kaput, amiről nem is tudtunk. Lehet, hogy nem lesz mindenki űrhajós, de a mai világban megvan a lehetőség arra, hogy mindenki elérje, amit szeretne, a Neumann János Egyetem pedig egy kiváló platform erre.

Így a legfontosabb üzenetem a fiatalokhoz az, hogy merjenek nagyot álmodni! Tegyék meg a rizikósnak tűnő lépéseket is, ne hallgassanak azokra, akik ezt butaságnak tartják. Rólam is ezt gondolták, amikor jelentkeztem. Nem értették, hogy miért akarok én űrhajós lenni. Nekik azt üzenem, bár az űrbe nem jutottam el, de a küszöbéig azért csak elsétáltam…