Kecskeméti ezüst a Buzek László U17 Bajnokságon

Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult szombaton a Buzek László Országos Fiú U17 Bajnokság a kecskeméti Dunszt Ferenc Tornacsarnokban. Az esemény az utánpótlás röplabda egyik legfontosabb hazai versenye, ahol az ország legtehetségesebb ifjú játékosai mérhették össze tudásukat. Ezért is jelent óriási büszkeséget, hogy a Kecskeméti Sportiskola hozta el a második helyezést.

A döntő nap izgalmas mérkőzéseket hozott, a lelátók pedig szülőkkel és szurkolókkal teltek meg, akik lelkesen biztatták a fiatalokat. Az eseményt maga Buzek László is megtisztelte jelenlétével, aki a hetvenes évek világklasszis magyar férfi röplabdázója, valamint Pádár Krisztián, a magyar válogatott nemzetközileg is elismert játékosa, akik maguk is osztottak ki díjakat. Bár az első helyet a Pénzügyőr SE hozta el, az ottlévők öröme legjobban a kecskemétiekért szólt. A Buzek László Országos Fiú U17 Bajnokság idei kecskeméti rendezése méltó seregszemléje volt a magyar röplabda utánpótlásának. A rendezvények Kecskemét önkormányzatát Szamler László a Működő Város Bizottság elnöke képviselte.
