Kecskeméti TE: folytatódik a felkészülés, a héten már jön az első edzőmeccs

2024. 01. 09., 10:45
A felkészülés első hetét játékos edzéssel és csapatépítő programmal zárta le a csapat, majd egy nap pihenő után hétfőn újra munkába álltak a játékosok.

Mivel a BVSC ellen tervezett felkészülési mérkőzés végül elmaradt, péntek délután egymás között játszottak a játékosok, mely során Szabó István mindenkinek lehetőséget adott. Az eredmény természetesen itt még egyáltalán nem számított, ennek megfelelően csak egyszer 45 perces terhelést kaptak a focisták.

Hagyományos módon minden januárban tart egy disznóvágást a csapat, melynek szervezését ezúttal Tihanics Tibor vállalta fel a La Verde Étteremben. A program során a stáb is lelkesen beszállt a munkálatokba, míg a játékosok inkább a finom falatok elfogyasztásában és a jó hangulat megteremtésében vállaltak főszerepet.

Hétfőtől napi két edzéssel folytatódik a munka, majd szombaton a Csákvár elleni edzőmeccs zárja le ezt az etapot. A mérkőzés kapcsán némi változás, hogy végül Kecskeméten kerül megrendezésre a találkozó, 11:00-os kezdéssel.

Szerző/fotók: KTE/kecskemetite.hu