Kecskeméti TE: három játékosunk is bekerült a válogatott keretbe

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 29., 14:57
Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kedden kihirdette válogatott keretét, mely a Szerbia elleni Eb-selejtezőre, illetve a Csehország elleni felkészülési meccsre készülhet majd jövő héttől. A kapitány bejelentése történelmi pillanat volt klubunk életében, ugyanis három játékosunk is bekerült a keretbe.

Szalai Gábor már a nyár eleji kerethirdetéskor is ott szerepelt a névsorban, ám akkor még nem lépett pályára Montenegró és Litvánia ellen, most azonban újra itt lesz számára az esély azok után, hogy a litvánok ellen már a kispadon ülhetett.

Debütálhat a válogatottban Szuhodovszki Soma, illetve Horváth Krisztofer is, akiket személyesen is megnézett szombaton a kapitány a Puskás Akadémia elleni bajnokin. Korábban mindketten szerepeltek már a korosztályos nemzeti csapatokban, az A-válogatottba azonban először kaptak meghívást.

Korábban Tököli Attila, illetve Szalai Gábor kapott KTE játékosként meghívót a magyar válogatottba, olyan azonban még soha nem fordult elő, hogy egynél több játékos kerüljön be egyszerre a nemzeti csapat keretébe.

A magyar válogatott szeptember 7-én Szerbiában vív Eb-selejtezőt 20:45-ös kezdéssel, majd szeptember 10-én 18:00-kor Csehországot fogadja a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu