Kecskeméti TE: zárt kapuk mögötti meccsek jönnek szombaton

2024. 07. 11., 16:17
Az Al-Arabi elleni edzőmeccset követően, szombaton újabb két találkozóval zárja az alapozó időszakot NB I-es csapatunk. A Szegeddel és a Békéscsabával is zárt kapuk mögött találkozunk.

Szabó István az Al-Arabi elleni találkozó után elmondta, hogy szombaton vár majd a csúcsterhelés a játékosokra, hiszen mindenki 90 percet fog játszani a felkészülés negyedik hetének zárásaként. Önmagában nem is ez jelenti a nehézséget, hanem az, hogy június közepe óta gyakorlatilag folyamatosan napi két edzésen vesznek részt a játékosok a mérkőzések mellett, ami nem a frissességet szolgálja. A szombati meccseknek 6 edzés és a szerdai, ausztriai edzőmeccs után mennek majd neki a játékosok. A frissítés ideje jövő héttől jön el, amikor már bajnok ritmusra állnak át a napi munka során is.

A szombati két ellenfél az NB II-ben az előző idényben negyedikként záró Szeged-Csanád GA, illetve az NB III-ban bajnok, egy idény után egyből visszajutó Békéscsaba lesz. A keret egyik fele 10 óra 30 perckor semleges helyszínen, Cegléden találkozik a Szegeddel, míg a másik 15 órás kezdéssel a Békéscsabát fogadja Kecskeméten.

Mindkét mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu