Három utcát is felújítanak Helvécián

Aszfaltozzák a Petőfi Sándor utcát Helvécián. Ez az út vezet a Polgármesteri Hivatalhoz, így nagy rajta a mindennapi forgalom, ezáltal nagyon el volt már használódva. A Közút Nonprofit Kft.-nek köszönhetően 850 méteren lesz itt vadonatúj út. De pár utcával odébb is zajlanak a munkálatok.
A munkálatok célja, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék a közlekedést a településen. Fontos, hogy a családok könnyebben elérhessék a Helvéciai Óvodát és Bölcsődét. Ráadásul a Taál Bálint utca környékén sok új ház is épül. Mint a polgármester elmondta, kialakult egy új lakóterület a régi Szabó Sándor telep részen, ahonnan sokan járnak be a városba, ezért is fontosak a mostani munkálatok.
Mindhárom utcafelújítás decemberre befejeződik, addig forgalomkorlátozásokra lehet számítani. Ezért kérik a lakosság türelmét, és együttműködését.
