KNKSE: rangadóhoz méltó meccsen döntetlen a rivális ellen
A találkozó Jámbor-Herceg találatával indult, majd a Vecsés is gyorsan betalált. A kecskemétiek játékosa még kétszer volt eredményes a meccs elején, majd Moharos és Vuletity is megkezdte a góltermést. A hazaiaknál egy ötperces gólcsendet követően többen is gólt értek el, 8-10-nél időt kért a Vecsés, és a nyolc találatot hat játékos hozta össze. A Kecskemétnél Kollár is túljárt az ellenfél kapusának eszén, majd a 23. percben Jámbor-Herceg újabb gólja után már hárommal vezetett Bíró-Kisjuhász Petra együttese, 9-12. A félidő végét viszont megnyomta a Vecsés, a hátralévő időben négyszer is betaláltak és 13-13-nál egalizáltak, azonban Jámbor-Herceg utolsó pillanatokban szerzett találatával egygólos előnnyel mehetett szünetre a KNKSE.
A második félidőt Moharos kezdte jó formában, kétszer is eredményes tudott lenni egymás után, azonban Ujházi és Sorecz-Barján találataival tartotta a lépést a házigazda. Sőt, Kollár góljára megint Ujházi tudott válaszolni egy gyors ellentámadás után, illetve Gyulai sikeres hetesével a 41. minutumban megint egyenlő volt az állás, 17-17. Kicsivel később az 5. perc után a meccsen második alkalommal ismét a Vecsés vezetett, Zente talált ekkor Szegedi kapujába. A vendégeknél Nagy Enikő negyedórával a mérkőzés előtt 20-20-ra módosította az állást, izgalmas végjátékra volt kilátás. A hírös városiak részéről Vuletity és Moharos szerzett fontos pillanatban gólt, viszont az utolsó öt percbe 24-24-es állással léptek be a csapatok. Hermann találatával a Vecsés állt jobban, Jámbor-Herceg hétméteressel válaszolt, majd az utolsó pillanatokban a győzelemért támadhatott a Kecskemét, ám a hírös városiak kísérlete a kapufán csattant, így 25-25-ös döntetlennel ért véget a rangadó.
Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Hatalmas küzdelem árán sikerült idegenből egy pontot elhoznunk. Amit a lányok védekezésben mutattak, az fantasztikus volt. Az elmúlt időszakban hullámvölgyben voltunk, de ez a mai teljesítmény igazolja, hogy csapatként is kezdünk összekovácsolódni!
Vecsés SE – Kecskeméti NKSE 25-25 (13-14)
Női kézilabda NB II. G-csoport, 9. forduló
2023. november 18. szombat, 12:00
Üllő, Városi Sportcsarnok
Vezette: Borsóné Nagy Tímea, Tóth Johanna
A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 11 (4), Kollár 4, Moharos 4, Vuletity 3, Nagy E. 2, Megyesi 1.
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4
Szerző: Jámbor Csaba