Koncert „házi” szerzők műveiből a Kodály Iskolában
Hétfő este különleges koncerttel ért véget a Kodály Iskola ez évi kortárszenei sorozata. Az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Magyar Örökség-díjas intézmény jubileumi programjai közé illesztett hangversenyt Közöttünk élő zeneszerzők címmel hirdették meg, az est során ugyanis a Kodály Iskolában jelenleg is tanító vagy korábban itt tanult, illetve tanárként itt dolgozott komponisták darabjai csendültek fel. Az alkotók többsége a személyes jelenlétével is megtisztelte a rendezvényt, egyedül a Svédországban Solti Árpád nem tudott részt venni az eseményen, vele majd a jövő májusra tervezett szerzői estjén találkozhat a közönség.
A hangverseny egy orgonadarabbal kezdődött, Solti Árpád prelúdium és fúgáját – Echo for Peace: Prelude (Victimae paschali laudes) and Fugue – Révész László játszotta el. Ezt követően Palotás Gábor: Fantasia and Capriccioso című művét Dratsay Ákos (fuvola), majd Dóbiás Péter Dobozi Eszter költeménye ihlette kamaradarabját, a Margit legendáját Mudrák Mariann (szoprán), dr. Feketéné Rodler Anett (zongora) és Seres József (zongora) adta elő. Palotás Gábor saját maga is színpadra lépett, szerzeménye, a Snare Drum Adventures két részletét szólaltatta meg. Révész László szerzőként is bemutatkozott, négy fuvolára komponált műve, az Andante és Allegro Balog-Pulius Emese, Szidonya Júlia, Polyák Zsóka és Dratsay Ákos előadásában hangzott el.
Az est során két további olyan alkotást is megismerhettek a jelenlévők – Ittzés Tamás: Négy hegedűdarab és Baráth Bálint: Irremovable Resistance –, amelyeket szerzőik maguk tolmácsoltak. Emellett Szalai Gergő előadásában Szécsi Lőrinc zongoradarabja, a Töredék is felcsendült. A hangversenyt Magda Dávid klarinétra és zongorára írt műve zárta, az Introvertált és extrovertált című kamarazenében Földiné Mészáros Orsolya partnere a szerző volt.
A nem mindennapi helyzetet, a komponisták jelenlétét kihasználva az est moderátori szerepét is magára vállaló Ittzés Tamás a művek elhangzása előtt rendre mikrofon elé hívta azok szerzőit, így a széksorokban helyet foglaló zeneszeretők érdekes háttér-információkkal ismerkedhettek meg. Megtudhatták például azt, hogy komponálás közben Palotás Gábor rendkívül fontosnak tartja, hogy darabja inspiráljon, hogy azokat hallgatva inspirálva legyünk. Hattételes művét hat ütőhangszeres művésznek dedikálta „egyfajta ajándékként”, épp ezért olyan tételeket írt, amelyek rájuk jellemzőek – akár a személyiségükre, akár a játékmódjukra, akár arra a repertoárra, amit játszanak.
Révész László beszélt arról, hogy darabját kollégája, Szvoren András buzdítására írta mintegy 25 évvel ezelőtt – a Kodály Iskola korábbi fuvolaművész-tanára növendékei számára kérte a segítségét. „A fuvolistáknak voltam akkor a zongorakísérője – emlékezett vissza a régmúltra Révész László –, és akkor azt mondta, hogy ha már a zeneszerezéssel hobbiként foglalkozom, akkor írjak nekik egy darabot. Sose szereztem addig fuvolakvartettet, de megpróbáltam. Egy kicsit ki fog lógni a sorból, mert a stílusa nem modern, hanem romantikus, úgyhogy elnézést kérek a modern zeneszerzőktől (általános derültség a hallgatóság részéről – a szerk.). Ez annak is köszönhető, hogy a zeneszerzést én mellékszakon tanultam, az orgonistáknak abban az időben ez még kötelező volt mind a konziban, mind a főiskolán. Egyébként hasznos volt, de főleg csak stílusgyakorlatokat készítettünk, és hát ez is tekinthető egy stílusgyakorlatnak.”
Kiderült, hogy a zeneszerzők közül többen műveiket egyfajta emlékezésképpen komponálták. Darabja kapcsán például Ittzés Tamás elmondta, hogy „Az első tételt 2008-ban írtam, utána pedig 2018-ban a másik hármat, apám halála, illetve temetése után közvetlenül, úgyhogy elég személyes oka volt, hogy ezt írtam.” A Kodály Iskola főigazgatója az egyes tételek szerkesztésének hátterére is rávilágított. Így a közönség megtudhatta, hogy a harmadikban, a Hálaénekben azoknak az evangélikus énekeknek a sorait, illetve a Dies irae dallamát illesztette egymás fölé, amelyek édesapja búcsúztatóján elhangoztak, és közben „néha megkondul a lélekharang”. Elárulta továbbá, hogy az Emlékek című tétel – amely egy elvesztett szülő kapcsán érzett asszociációkból, az abban az időben benne zajló folyamatból született – kottájában ez áll: „i. m. I. M.”, azaz „in memoriam Ittzés Mihály”.
A koncert a zeneszerzők „kitárulkozása” révén oldott, közvetlen hangulatban, családias légkörben zajlott. Érdemes volt megismerni az előadóművészként és pedagógusként már sokszor bizonyított, maradandó értékeket létrehozó kiválóságok alkotói oldalát.
Fotók: Ittzésné Kövendi Kata és Varga Géza