Könyvajánló Edith Eva Eger: A döntés
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt deportálták Auschwitzba. Ma klinikai pszichológus La Jollában, s a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében – olvashatjuk a könyv fülszövegében. Még tegyük gyorsan hozzá, hogy – és 96 éves! Noha szellemiségétől csillagtávolságokra áll a bosszú, mégis kínálkozik a megállapítás: hogyan is bosszulhatta volna meg jobban gyilkos fogvatartóit, mint hogy egy nagyon hosszú, boldog és gyümölcsöző életet él le szabadulása után!?
A Kassán felcseperedett kislánynak tizenötévesen, többszörösen hátrányos helyzetét (lásd. magyar) megélve azzal kell szembesülnie, hogy zsidó származása miatt nem indulhat az olimpián, kizárták. Ekkor még nem tudja, hogy hivatása hogyan lesz segítségére egy haláltábor barakkjában. A könyv egyik leghátborzongatóbb, de egyben legfelemelőbb és megrázóbb jelenete, mikor a „művészetrajongó ínyenc”, „a hírhedt haláldoktor” előtt kell táncolnia – az életéért, és talán mások életéért.
A kötet koncentrációs tábort illető részeit olvasva nincs olyan oldal, mikor ne kiáltanánk fel magunkban: „ez hihetetlen”! Olyan elképesztő jelenetek játszódnak le szemünk előtt, hogy rögtön érezzük, ilyet kitalálni sem lehetne. Túlélni pedig nem kevesebb, mint isteni csoda. Nem véletlen, hogy Edith Eva Egert világhírűvé tette ez a könyve, hiszen amit túlélt, az emberfeletti hitről, erőről és a csodák valóságáról tesz tanúságot. Ami viszont még nagyobbá teszi életművét, az a tudatosság és őszinteség, amely által áldozatból és testi-lelki nyomorékból nem elég, hogy három gyermek anyjaként új életet kezdett, hanem elhatározta, hogy másoknak is segít ebben alázattal, nem lekicsinyelve gondjaikat. Legfőbb üzenete, melyet maga a könyv elején így fogalmaz meg:
„Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából”.
Annak a dr. Mengelének táncol, aki így „nyugtatja”, „Nagyon hamar viszont fogod látni anyádat. Csak zuhanyozni megy.” Ezek után kezdődik csak az igazi pokol. Az a pokol, melyből anyja, akit egy szavával megmenthetett volna, s mely szóhoz tapadt elemi bűntudattal később kegyetlen harcot kell vívnia, az ő szavai adnak erőt számára a pokol legmélyebb bugyraiban: „Nem tudjuk, mi fog történni. Csak arra emlékezz: senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.” A nagy lélek konklúzója a nap zárásaként, hogy a tizenhat éves kislány szánalomra méltóbbnak látja a kifinomult művészetszerető gyilkost, aki épp az előbb ölte meg anyját, mint saját magát.
Egy kislányt látunk, aki átcigánykerekezik a halálon, kilőtt és ki nem lőtt gyilkos lövedékek záporában, nővérével kart karba öltve, egymásért a halálba is visszatérve. A kötet rövidke, koncentrált koncentrációstábor-történetei az emberi kegyetlenség és a mérhetetlen lelki mocsok gödréből emelik föl az embert az őt megillető méltóságába éppen azáltal, hogy részesei lehetünk és testközelből érezve élhetjük meg a borzalmakat. A náci katonák bűntettei teljes valóságukban állnak előttünk. Egyszerre fájdalmas és szégyenletes olvasni a felfoghatatlan brutalitású lélektelen kegyetlenség megnyilvánulásait. De éppen itt jön elő Edith Eva Eger lelki nagysága, emberformáló hite. Egy „kis epizód”: Auschwitzből Mauthausenbe hurcolják őket, erről a helyről ezt kell tudni, hogy „a mauthauseni foglyoknak ötvenkilós kőtömböket kell felcipelniük a kőfejtőtől 186 lépcsőfokon keresztül, sorban egymás után haladva.” No comment…
Egy kibonthatatlan szardíniakonzervről visszacsillanó napfényben látja meg felszabadítóit. S gondolnánk-e, hogy a holttestek közül kihalászott, hátsérüléssel csontsoványan megmenekült lány számára még most jön a pokol második felvonása: feldolgozni a feldolgozhatatlant. Pilinszky írja Elég című versében: „elég egy arc látványa, egy jelenlét, / s a tapéták vérezni kezdenek.”; „Elég, igen, egy kéz elég amint / megkeveri a kávét, vagy ahogy /"visszavonúl a bemutatkozásból", /elég, hogy elfeledjük a helyet, / a levegőtlen ablaksort, igen, / hogy visszatérve éjszaka szobánkba / elfogadjuk az elfogadhatatlant.
Az ördögivel, a gonoszsággal szembesülni kiválasztottságot is jelent. Az ördög nem néz ki akárkit magának. Edit Eva Eger nem kérdés, hogy kiválasztott, de isteni kiválasztott is, aki az átélt borzalmakat tapasztalattá, bölcsességgé és szaktudássá szelídítve sokezer ember életét teszi jobbá. A borzalmakból kinyert elixír ezernyi csöppjét ízlelhetjük ebben a könyvben, melyből itt csak néhányat, mintegy ízelítőül:
„Senki más nem tehet minket áldozattá, csakis mi magunk.” (26.o.)
„Semmi sincs, ami az én fájdalmamat rosszabbá vagy jobbá tenné a tiédnél; nem létezik olyan grafikon, amelyen ábrázolhatnánk az egyes emberek bánatának jelentőségét egymáshoz képest.” (27.o.)
„A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt.” (25.o.)
A haláltáborból Amerikába emigrálva negyvenéves fejjel kezd hiányos angoltudással felvértezve pszichológiai tanulmányokba, doktorit szerez. Itt találkozik Victor Frankl-al, aki szintén holokauszt-túlélő, de ő már pszichológusként került a nácik fogságába. Életművük tapasztalatcserére, szakmai párbeszédre és a közös fejlődés útjára lép. A kötet második felében megismerhetjük azt a kalandos és rendkívüli merészséggel átszőtt utat, melyet anyaként és szakemberként járt be a szerző. Szerelem, halál, anyaság, hivatás, minden fontos emberi tényező helyt kap itt. Csodálatos lelki gyógyulástörténetek, a múlt rémképeitől és nyomasztó kötelékeitől való szabadulás bontakozik ki a kliensek esettörténeteiben, melyek azonban arra is rávilágítanak, hogy nem kell ahhoz koncentrációs tábor se, hogy valaki a sötét poklok legmélyén találja magát, s hogy mi magunk építjük föl a legiszonyúbb benső börtönöket magunk számára. Dr. Eger hatalmas példája egy mondatában így összegződik:
„Ami történt azt sem elfelejteni, sem megváltoztatni nem lehet. De idővel megtanultam: azt eldönthetem, hogyan reagáljak a múltra. Érezhetem magam nyomorultul, vagy bizakodhatom – lehetek levert, de boldog is. Mindig megvan ez a választásunk; lehetőségünk van a kontrollra. Itt vagyok, ez most van – ” (23.o.)
Ez a könyv, mely igazi terápiás biblia, és minden ember könyvtárában ott kellene lennie, hogy újra és újra erőt merítsen belőle, egyúttal egy újabb nagy magyar ember könyve, akit a sors elsodort tőlünk, de akit sorai által újra a szívünkbe zárhatunk, s akire igazán büszkék lehetünk.
Mindaz, ami vele történt, már ugyan mindannyiunk terhe is kicsit, de tanácsai a mi vállunkról vehetnek le terheket. Talán egy mondat lehet csak méltó ehhez a történethez befejezésül, egy másik nagy magyar, Pilinszky János tollából, aki így szólt Auschwitz kapcsán: „Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.”
/Edith Eva Eger, A döntés, Open Books, 2021/