Könyvajánló - Georges Simenon: Monsieur Hire jegyessége

Vita tárgya, hogy a belga író, akinek legtöbb története Franciaországban, főként Párizsban játszódik, a popularitás mellett minőségileg milyen helyet foglal el a francia nyelvű irodalomban. Mindenesetre sokatmondó, hogy a legnagyobb francia kiadók vették pártfogásukba (Fayard, Gallimard), André Gide volt a lektora, s maga Robert Merle biztatta novellái mellett regényírásra. Több mint egytucatnyi álnéven publikált többszáz regényt, a világirodalom egyik legtermékenyebb szerzője. Az írás megkezdése előtt igen pontos anamnézist készített szereplőihez, s miután előkészítette az anyagot, egyhuzamban veselkedett neki. Állítólag még ruhát sem váltott, s olyan is előfordult, hogy röpke egy hét alatt befejezte regényét. Természetesen az írói tempó és termékenység nem fokmérője a minőségnek, de mutatja bravúrosságát, s nagyban hozzájárult írói imidzsének kialakításához, s mellesleg azon kevés szerzők közé tartozik, akik írói tevékenységük által meggazdagodtak. A halál is írás közben érte.

Amellett, hogy sorra filmre vitték detektívtörténeteit, a nagy filmikon, Fellini apjaként tartotta számon, éveken át leveleztek (a levelezés magyarul is megjelent). Elhíresült róla – már életében –, hogy mindent teljes erőbedobással művel, az írás mellett nagy nőfaló, s dohányos is volt. Maigret felügyelő példájára kezdett el pipázni, akit pedig dédnagyapjáról mintázott, s szőtt bele ily módon a krimiirodalomba. Ezeken túl nagyutazó volt, bejárta a világot, ezért is különös, hogy történetei többnyire a francia fővároshoz kötődnek. Ugyanakkor a fizikailag behatárolható utazásokon kívül talán még nagyobb utakat tett meg regényeiben a benső barangolás által, melyek szinte teljes párhuzamban futnak a cselekményességgel.

Különös játéka a sorsnak, hogy egy hibás orvosi diagnózis ihlette önéletrajzának megírására: két évet remélt magának, még 41 évet élt. A Maigret-történetekkel felborította a krimiirodalom azon konvencióját, miszerint a tettes megtalálása a cél. A korábban már említett nagy rendező, Fellini így vall róla: „Minden Simenon-történet egy kudarc története…De amikor az ember a végére ér egy regényének, ha rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle.”

Valóban, a Monsieur Hire jegyessége is kétségtelenül rosszul végződik – viszont közben annyi találkozást, a hétköznapi élet mögött zajló sugallatot szívhatunk magunkba, hogy nem érezzük becsapva magunkat. Nehéz megmondani, hogy mitől válik ilyen könnyen olvashatóvá és érdekfeszítővé ez a szöveg. Párizs züllöttségében is élettel teli, egzotikus atmoszférát árasztó, a hétköznapi kicsiségekben is fel-felvillanó apró fényekben, mégis valami füstös, sejtelmes homályban tűnik elénk. S nem kevésbé a szereplők, akiket jobban megismerünk egy-egy mozdulat által, mint szavaikon keresztül.

Monsieur Hire alakja uralja a történetet az elejétől a végéig. Ezt a megfoghatatlan, puhaságában és furcsaságában, bizarr szokásaiban is átlagosnak tűnő embert rejtélyes homály lengi körül. Már az első oldalon feltűnik a bűn, a gyanakvás, mely végig hurokként lengi körül. Tejesüvegek és koszos bérszobák, kocsmák és lebujok, pályaudvarok és villamosmegállók adják az alaphangulatot. A voyeur-lét, az elidegenedés, a mindennapok unalma, a kilátástalanság pedig folyamatosan kísértetként követik ezt az egyszerre hétköznapi és titokzatos figurát. Mint a borítón olvashatjuk: „M. Hire jegyessége nem is igazi jegyesség. Ebben a történetben semmi sem stimmel – legfeljebb a színhely, Párizs valódi.” Úgy érezzük, hogy meg kell fejtenünk a szálanként terebélyesedő tettek mögötti világot, mely azonban rendre szertefoszlik szemünk előtt, amíg a ködből egy újabb helyszín, újabb esemény tárul elénk, s folytatódik minden hasonlóképp, de már nem ugyanúgy. Az árnyalatok, a lélek kivetülései, a fölhangzó mondatok egy pillanatra sem szakítják meg ennek a filmszerűen előttünk zajló nyomozásnak a fonalát. Az egész könyv egy gyilkossági nyomozás körül rajzolódik ki és kering. A Monsieur Hire szobájával szemközt lakó Alice először a távolból részese csak az eseményeknek, majd egyik pillanatról a másikra meghatározó figurája lesz. A nyomozók itt inkább mintegy árnyalakként vannak jelen, de egy pillanatra sem tűnnek el a helyszínről.

A főszereplő körül élő emberek gyanakvása a nyomasztó kétséget egyre erősíti, míg a benső szabadság jelképévé válik a jegyesség illúziója. Izgalmas kérdéseket vet föl Simenon elbeszélése: bárki lehet bűnös, avagy bűnözővé válhat egyetlen pillanat alatt? Honnan fakadnak előítéleteink mások irányába, s hol van a társadalom felelőssége az ártatlan emberrel, az ártatlanság vélelmével kapcsolatban? Kibomlik egy tragédia, melynek pusztán tárgyi bizonyíték az okozója – látszólag. A mélyben pedig ott az árulás, az aljasság és a rosszindulat, mely olykor a legváratlanabb személyektől érkezik.

Monsieur Hire gyűrűje, melyet feltételezett menyasszonyának vesz egy másik tárgyi bizonyíték, s a karcolás, ami miatt olcsóbban hozzájut, egyfajta baljós jellé válik. A tárgyi bizonyítékok körül kialakuló felhajtás azt is szimbolizálja, hogy az ember és ember közti elidegenedésben milyen kis szerep jut olykor a szónak, az igazságnak, az úgynevezett bizonyítékkal szemben. A végkimenetel tulajdonképpen azt példázza ebben a műben, hogy a főszereplő egyáltalán nem bízott abban, hogy hisznek neki.    

Jól ellentétezi a menekülés és a folytonos bizalmatlanság légkörét a várakozás izzó mámora, ahol is a jegyesre való várakozás egyúttal a feloldozás, a megváltás ígéretét is magában hordozza. Megint csak Simenon írói tehetségét mutatja, hogy a lélek milyen mélységeibe képes alámerülni egy detektívtörténet keretein belül. Nem kétséges, hogy maga a nyomozás maga és a léha nyomozók lihegése, kajtatása csak a külsőség. Az ember, aki még sikereiben sem tud igazán sikeres lenni, akinek senkije sincsen, a számkivetett, hontalan egyén gyötrelme ábrázolódik valami sírontúli harmóniában és tragikus zaklatottságban.

Georges Simenon maga ihletének forrásáról így szól: „Néha egy ismeretlen szag a kiindulópont, abból bomlik ki az egész. Égett olajszag, erről rögtön eszébe jut az embernek egy kisvárosi konyha képe. Majd a konyha lassan benépesül.” Ami biztos, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, nem felejti egykönnyen azt az olajszagú konyhát.

/Georges Simenon, Monsieur Hire jegyessége, Könyvfakasztó Kiadó, Budapest, 2006/