Könyvajánló – Vida Ágnes: Anyapszichológia

Vida Ágnes babapszichológus fontos, mára igen kiéleződött kérdéseket boncolgat szakértői szemmel, s ami igazán üdítő, hogy válaszai gyakorlati haszonnal, s a ráismerés örömével szolgálnak. Leleplezi a társadalmi kliséket, segít eligazodni az anyaság intézményére ránehezülő óriási elváráshalmazban.

Miért fontos foglalkoznunk az anyaság lélektanával? Mert a gyermeknevelési praktikák és jótanácsok mit sem érnek, ha az anya nem ismeri saját magát. Ha lelkiismeretfurdalása van, ha szorong, ha depressziós, ha a fáradtságtól annyira kétségbeesett, hogy már bármire képes lenne, csak végre csend legyen. Ha nem képes befelé figyelni és felismerni, mire is van valójában szüksége a gyermekének, mert annyira leköti, hogy mások elvárásainak megfeleljen. A mai világ nagy súlyt helyez az egyéni sikerekre, arra, hogy mit tudsz elérni egyedül. Arra, hogy gondolj saját magadra. Az anyaság megtanít másokért élni. Azonban mind a kettőre szükség van: néha magamra gondolni, néha másokra. – foglalja össze a szerző.

Elsődleges célkitűzése felhívni a figyelmet arra, hogy kiemelten fontos az anya önismerete és emellett a gyereké. Ezt az alapoktól indítja el, hiszen a könyvben kérdésekkel segít a személyes anya-szülő kapcsolat feltérképezésében, mely sok esetben gátja és problémaforrása a gyermeknevelési kudarcoknak. A helyes önismeret arra serkent, hogy befelé és a gyerek felé fordulva hiteles magatartást és életmódot tudjon a szülő kialakítani, s rámutat arra, hogy a szavaknál sokkal fontosabb a szavak nélküli kommunikáció, melyet a gyerekek nagyon kifinomult érzékkel detektálnak.  

A gyermeknevelésben a példamutatást és a tökéletességre való törekvés illúziójának elvetését, a tudatos, belülről kiinduló odafigyelést helyezi középpontba, mikor az internet és a különböző külső tudásbázisok fogságába esett anyákról beszél:

Felszabadító és tökéletesen felhasználható módszereket, megfigyeléseket nyújt. Miközben végighalad az anyaság történetének fázisain, rávilágít arra, hogyan jutott el társadalmunk a bogyót gyűjtögető ősasszonytól a kigúnyolt ősanya-képig, a játszótéren és interneten villogó „bezzeganyákig”, s a látszólagos megbecsültség álcája mögött az általános megnemértettségig.

Beszél a szülés utáni depresszióról és hogy miért érzi magát sok anya magányosnak.

Hát persze! Ha egyedül marad hónapokra, évekre barlangjában, ha a senki földjén marad a „felnőtt világon”, a 8-4-ig munkaidőn túl! – egy olyan világban, ahol amiatt, hogy gyermeket vállalt, anyagilag és társadalmilag egyaránt a perifériára szorul.

Vida Ágnes megértéssel elemzi azoknak a nőknek a helyzetét, akik nem kizárólagosan a gyermeknevelésben látják életcéljukat, hanem a munka színterén is szeretnének részt venni. Rámutat arra, hogy ez a probléma az egyik legnagyobb feszültségforrás. A GYES időszaka egyrészt csodálatos lehetőség a gyermekkel való foglalkozásra, de fontos, hogy egy anya se adja föl korábbi önmagát. Aktuális a probléma, mert ugyan sok pozitív intézkedés született a családok megsegítésére és a könyv korábban íródott, de ma is nagy kérdés, hogyan érezhetné megbecsülve magát egy anya, ha főállású anyaként bejelentve huszonezer forintot keres havonta – és nem gyerekenként, hanem összesen. Valamint szinte képtelenség számára megfelelő részmunkaidős állást találnia, hogy több kicsi gyerek mellett dolgozhasson.

A női szerep az anyasággal válik teljessé. (213.o.)

Ez a könyv nem azoknak szól, akik tökéletes anyának gondolják magukat, s nem is arról, hogy az anyaság nehézségein siránkozzunk. Az anyaság mindent felülmúló örömét egy édesanyának sem kell magyarázni, két fiúgyermek anyjaként nem is teszi a szerző. Arra ösztönöz, hogy az anyaságot egy tudatosan vállalt, felelősségteljes és örömteli vállalásként lássuk, melyre nem egymás kritizálása, hanem az önmagunk és gyermekeink minél jobb megismerése, elfogadása a megoldás.

Felsorolja a problémákat, majd megoldást nyújt. A varázsige: „lépésről lépésre”, ahogyan anyává is apránként válunk. A bűntudat és aggodalom állandó béklyóját is fontosnak tartja levetni. Segít feloldani a média sugallta szorongást, mely minden anya rémálma, hogy valamit véglegesen elrontott és hogy egy-egy kicsúszott mondaton, fenékrecsapáson múlik a gyermek jövője.

 A mai társadalomban sokan az anyaságban is a teljesítmény kényszerét, mérését érzik, pedig ennek nem volna szabad így lennie. S nagyon erős a társadalmi nyomás, az anyák felé érkező elvárások, mely sokaknál fordul megfelelési kényszerbe a női szerepeket illetően is.

(…) az anyaságból nem lehet szabadságra menni. A kettőt lehet egymással harmóniában megélni, ki lehet alakítani egyfajta egyensúlyt, amelyben nő is vagyok és anya is vagyok egyszerre. De ez a harmónia mindig átmeneti állapot lesz. Tisztában kell lenned azzal, te mit tartasz nőként valóban fontosnak, mit szeretnél nőkét megélni, hogyan szeretnéd látni magad nőként, mi a fontos számodra a női szerepben – de ez a te döntésed legyen, ne mások elvárásainak, sugalmazásainak akarj megfelelni. (62.o.)

A mai társadalmi rendszer okozta nehézségek sorra kibuknak a könyvben és helyükre kerülnek. Hogyan találja meg egy anya, hogy magával is tudjon foglalkozni? Hol a határ az önzés és aközött, hogy mi jár nekem? Mennyiben felelős az anya a gyerek viselkedéséért, fejlődéséért? A túlzott felelősségérzet és az ú.n. helikopterszülők problémája is terítékre kerül. Vida Ágnes szerint az anyaság folyamatos tanulás, mely sokszor tudatos gyógyulásokon visz keresztül. Beszél a mai nő szülésélményéről, ennek feldolgozási módjairól, a háborítatlan szülés fontosságáról, s hogy ezek alapvetően határozhatják meg az anya-gyermek viszonyt.

Részletesen elemzi a csecsemő- és gyermekkori alvásproblémákat és viselkedészavarokat, melyek kapcsán arra a konklúzióra jut, hogy legtöbbször a külső eszközök és megoldások keresése helyett csak rá kell hangolódni a gyermekre; tapasztalatai szerint ugyanis legtöbbször a ráhangolódás hiánya, a segítség után kapkodó szülő az oka a sok problémás, evészavaros, „ilyen-olyan-érzékeny” gyereknek.

 Alaphelyzetnek állítja föl a nemi identitás elfogadást: Először is, nagyon fontos, hogy fogadjuk el a nemi státuszunkat: nő vagyok, anya vagyok. (60.o.) Beszél a meddőség lehetséges okairól; hogy a fogantatás hármas döntés, hisz a magzat is dönt, s arról is, hogy sokakat mi tántorít el az anyaság vállalásától:

A mai gyerekek, fiatalok, felnőttek eldobható, leváltható tárgyakban gondolkodnak. És nagyon gyakran a kapcsolataikkal is ezt teszik. Ez a gondolkodásmód pedig oda vezet, hogy tudat alatt az anyasággal kapcsolatban is ettől a tartós kötődéstől függünk.

Szakemberként tehát a tudatos, önmagunkból kiinduló döntések mellett teszi le a voksot. Az anyaságot nem az individuum egoista univerzumába szűkíti, hanem szakmailag és teljességében vizsgálja. Nem pusztán a női méh, a szülés, a reprodukció szempontjából, alantas anyagi és társadalmi viszonylatokban tárgyalja, hanem rávilágít egyetemes lényegére:

Számtalan levelet kaptam már olyan anyukáktól, akik kétségbeesetten írtak arról, mennyire megviselik őket a napi hírek közül azok, amelyek gyerekekről, családokról szólnak. Az anya ilyenkor elveszíti a világba vetett hitét, biztonságérzetét, már-már szinte magáénak érzi az esetet, újra meg újra átéli. Úgy érzi, védenie, óvnia kell saját gyermekét a bajoktól (…) Legszívesebben odamenne és segítene a nehéz sorsú gyerekeknek, a bajba került anyáknak. Ez a helyzet tárja fel, mennyire globális is benne az anyai érzés, mennyire nem csak a saját gyermekére vonatkozik, hanem mindenki másra is. (219.)

/Vida Ágnes, Anyapszichológia, Az anyai lélek szivárványa fogantatástól nagymamakorig, Kismamablog Könyvek, Dabas, 2014/