Az anyai lélek szivárványa fogantatástól nagymamakorig

Könyvajánló – Vida Ágnes: Anyapszichológia

2023. 05. 07., 10:48
„A mai modern társadalom az anyákat magára hagyja.” – kemény szavak ezek, főként anyák napján, de sajnos a látszat mögött igaznak bizonyul. Vida Ágnes pszichológus könyve nem ragad le a rózsaszínnél, a sztereotip, tökéletesre maszkírozott anyaképnél, hanem igazi támogatást, szakmai alapokon nyugvó módszereket nyújt azoknak, akik az információcunami és az elvárások zűrzavarában próbálnak jó, avagy jobb és boldogabb anyává válni. Hiánypótló vállalkozását és elsöprő sikerét igazolja a népszerű Kismamablog, mely hosszú évek óta van jelen a közösségi médiában, s egyfajta cinkos közösséget, kommunikációs teret, pszichológiai segítséget és vezetést nyújt a „gyakorló anyukák” számára. Az anyákat a gyerekek szép szimbólummal, virággal köszöntik, itt pedig álljanak köszöntésképp minden édesanya számára a megszólítás, az odafordulás segítő szavai, melyek enyhülést és kapaszkodót jelenthetnek a mindennapi elvárások és az ideálképek illúziójának nyomasztó tengerében.

Vida Ágnes babapszichológus fontos, mára igen kiéleződött kérdéseket boncolgat szakértői szemmel, s ami igazán üdítő, hogy válaszai gyakorlati haszonnal, s a ráismerés örömével szolgálnak. Leleplezi a társadalmi kliséket, segít eligazodni az anyaság intézményére ránehezülő óriási elváráshalmazban.

Miért fontos foglalkoznunk az anyaság lélektanával? Mert a gyermeknevelési praktikák és jótanácsok mit sem érnek, ha az anya nem ismeri saját magát. Ha lelkiismeretfurdalása van, ha szorong, ha depressziós, ha a fáradtságtól annyira kétségbeesett, hogy már bármire képes lenne, csak végre csend legyen. Ha nem képes befelé figyelni és felismerni, mire is van valójában szüksége a gyermekének, mert annyira leköti, hogy mások elvárásainak megfeleljen. A mai világ nagy súlyt helyez az egyéni sikerekre, arra, hogy mit tudsz elérni egyedül. Arra, hogy gondolj saját magadra. Az anyaság megtanít másokért élni. Azonban mind a kettőre szükség van: néha magamra gondolni, néha másokra. – foglalja össze a szerző.

Elsődleges célkitűzése felhívni a figyelmet arra, hogy kiemelten fontos az anya önismerete és emellett a gyereké. Ezt az alapoktól indítja el, hiszen a könyvben kérdésekkel segít a személyes anya-szülő kapcsolat feltérképezésében, mely sok esetben gátja és problémaforrása a gyermeknevelési kudarcoknak. A helyes önismeret arra serkent, hogy befelé és a gyerek felé fordulva hiteles magatartást és életmódot tudjon a szülő kialakítani, s rámutat arra, hogy a szavaknál sokkal fontosabb a szavak nélküli kommunikáció, melyet a gyerekek nagyon kifinomult érzékkel detektálnak.  

A gyermeknevelésben a példamutatást és a tökéletességre való törekvés illúziójának elvetését, a tudatos, belülről kiinduló odafigyelést helyezi középpontba, mikor az internet és a különböző külső tudásbázisok fogságába esett anyákról beszél:

– Szeretnének, sőt akarnak jó anyák lenni, erőltetik, gyűjtik az információkat, a benyomásokat a „jó anyaságról”, miközben nem veszik észre, hogy már azok
— írja a 13 oldalon.

Felszabadító és tökéletesen felhasználható módszereket, megfigyeléseket nyújt. Miközben végighalad az anyaság történetének fázisain, rávilágít arra, hogyan jutott el társadalmunk a bogyót gyűjtögető ősasszonytól a kigúnyolt ősanya-képig, a játszótéren és interneten villogó „bezzeganyákig”, s a látszólagos megbecsültség álcája mögött az általános megnemértettségig.

Beszél a szülés utáni depresszióról és hogy miért érzi magát sok anya magányosnak.

Hát persze! Ha egyedül marad hónapokra, évekre barlangjában, ha a senki földjén marad a „felnőtt világon”, a 8-4-ig munkaidőn túl! – egy olyan világban, ahol amiatt, hogy gyermeket vállalt, anyagilag és társadalmilag egyaránt a perifériára szorul.

Vida Ágnes megértéssel elemzi azoknak a nőknek a helyzetét, akik nem kizárólagosan a gyermeknevelésben látják életcéljukat, hanem a munka színterén is szeretnének részt venni. Rámutat arra, hogy ez a probléma az egyik legnagyobb feszültségforrás. A GYES időszaka egyrészt csodálatos lehetőség a gyermekkel való foglalkozásra, de fontos, hogy egy anya se adja föl korábbi önmagát. Aktuális a probléma, mert ugyan sok pozitív intézkedés született a családok megsegítésére és a könyv korábban íródott, de ma is nagy kérdés, hogyan érezhetné megbecsülve magát egy anya, ha főállású anyaként bejelentve huszonezer forintot keres havonta – és nem gyerekenként, hanem összesen. Valamint szinte képtelenség számára megfelelő részmunkaidős állást találnia, hogy több kicsi gyerek mellett dolgozhasson.

A női szerep az anyasággal válik teljessé. (213.o.)

Ez a könyv nem azoknak szól, akik tökéletes anyának gondolják magukat, s nem is arról, hogy az anyaság nehézségein siránkozzunk. Az anyaság mindent felülmúló örömét egy édesanyának sem kell magyarázni, két fiúgyermek anyjaként nem is teszi a szerző. Arra ösztönöz, hogy az anyaságot egy tudatosan vállalt, felelősségteljes és örömteli vállalásként lássuk, melyre nem egymás kritizálása, hanem az önmagunk és gyermekeink minél jobb megismerése, elfogadása a megoldás.

Felsorolja a problémákat, majd megoldást nyújt. A varázsige: „lépésről lépésre”, ahogyan anyává is apránként válunk. A bűntudat és aggodalom állandó béklyóját is fontosnak tartja levetni. Segít feloldani a média sugallta szorongást, mely minden anya rémálma, hogy valamit véglegesen elrontott és hogy egy-egy kicsúszott mondaton, fenékrecsapáson múlik a gyermek jövője.

 A mai társadalomban sokan az anyaságban is a teljesítmény kényszerét, mérését érzik, pedig ennek nem volna szabad így lennie. S nagyon erős a társadalmi nyomás, az anyák felé érkező elvárások, mely sokaknál fordul megfelelési kényszerbe a női szerepeket illetően is.

(…) az anyaságból nem lehet szabadságra menni. A kettőt lehet egymással harmóniában megélni, ki lehet alakítani egyfajta egyensúlyt, amelyben nő is vagyok és anya is vagyok egyszerre. De ez a harmónia mindig átmeneti állapot lesz. Tisztában kell lenned azzal, te mit tartasz nőként valóban fontosnak, mit szeretnél nőkét megélni, hogyan szeretnéd látni magad nőként, mi a fontos számodra a női szerepben – de ez a te döntésed legyen, ne mások elvárásainak, sugalmazásainak akarj megfelelni. (62.o.)

A mai társadalmi rendszer okozta nehézségek sorra kibuknak a könyvben és helyükre kerülnek. Hogyan találja meg egy anya, hogy magával is tudjon foglalkozni? Hol a határ az önzés és aközött, hogy mi jár nekem? Mennyiben felelős az anya a gyerek viselkedéséért, fejlődéséért? A túlzott felelősségérzet és az ú.n. helikopterszülők problémája is terítékre kerül. Vida Ágnes szerint az anyaság folyamatos tanulás, mely sokszor tudatos gyógyulásokon visz keresztül. Beszél a mai nő szülésélményéről, ennek feldolgozási módjairól, a háborítatlan szülés fontosságáról, s hogy ezek alapvetően határozhatják meg az anya-gyermek viszonyt.

Részletesen elemzi a csecsemő- és gyermekkori alvásproblémákat és viselkedészavarokat, melyek kapcsán arra a konklúzióra jut, hogy legtöbbször a külső eszközök és megoldások keresése helyett csak rá kell hangolódni a gyermekre; tapasztalatai szerint ugyanis legtöbbször a ráhangolódás hiánya, a segítség után kapkodó szülő az oka a sok problémás, evészavaros, „ilyen-olyan-érzékeny” gyereknek.

 Alaphelyzetnek állítja föl a nemi identitás elfogadást: Először is, nagyon fontos, hogy fogadjuk el a nemi státuszunkat: nő vagyok, anya vagyok. (60.o.) Beszél a meddőség lehetséges okairól; hogy a fogantatás hármas döntés, hisz a magzat is dönt, s arról is, hogy sokakat mi tántorít el az anyaság vállalásától:

A mai gyerekek, fiatalok, felnőttek eldobható, leváltható tárgyakban gondolkodnak. És nagyon gyakran a kapcsolataikkal is ezt teszik. Ez a gondolkodásmód pedig oda vezet, hogy tudat alatt az anyasággal kapcsolatban is ettől a tartós kötődéstől függünk.

– Fel kell ismernünk, hogy azok a hangok, amik azt súgják, hogy legyél szingli, szabad, éld az életed, bulizz, tiéd a világ, ne vállalj felelősséget, ezek nem magunkból jönnek, hanem ezek az örök fiatalságot és elérhetetlen szépségideálokat reklámozó világ hangjai. Ez a világ nagyon csábító, nagyon kényelmes, de nem a saját választásod.
— áll a 65. oldalon.

Szakemberként tehát a tudatos, önmagunkból kiinduló döntések mellett teszi le a voksot. Az anyaságot nem az individuum egoista univerzumába szűkíti, hanem szakmailag és teljességében vizsgálja. Nem pusztán a női méh, a szülés, a reprodukció szempontjából, alantas anyagi és társadalmi viszonylatokban tárgyalja, hanem rávilágít egyetemes lényegére:

Számtalan levelet kaptam már olyan anyukáktól, akik kétségbeesetten írtak arról, mennyire megviselik őket a napi hírek közül azok, amelyek gyerekekről, családokról szólnak. Az anya ilyenkor elveszíti a világba vetett hitét, biztonságérzetét, már-már szinte magáénak érzi az esetet, újra meg újra átéli. Úgy érzi, védenie, óvnia kell saját gyermekét a bajoktól (…) Legszívesebben odamenne és segítene a nehéz sorsú gyerekeknek, a bajba került anyáknak. Ez a helyzet tárja fel, mennyire globális is benne az anyai érzés, mennyire nem csak a saját gyermekére vonatkozik, hanem mindenki másra is. (219.)

/Vida Ágnes, Anyapszichológia, Az anyai lélek szivárványa fogantatástól nagymamakorig, Kismamablog Könyvek, Dabas, 2014/