Kopping Rita elnök összefoglalója a Gazdálkodó Város Bizottság mai döntéseiről

2024. 10. 15., 10:16
A város pénzügyeivel és gazdálkodásával foglalkozó új Gazdálkodó Város Bizottság kedden reggel ülésezett először, megtárgyalva a csütörtöki közgyűlés legfontosabb előterjesztéseit. A testület többek között elfogadta Kecskemét idei költségvetésének módosítását. Az egykor a Liberté kávéháznak otthont adó önkormányzati ingatlan évek óta sikertelen hasznosítása kapcsán viszont hosszabb beszélgetés bontakozott ki az ülésen.

A Gazdálkodó Város Bizottság is saját ügyrendjének elfogadásával kezdte meg munkáját. Az ezt követő előterjesztések nagyobb részét egyhangúlag fogadták el a bizottság tagjai, egyedül az(képek) egykori Liberté kávéház több év óta húzódó hasznosításához kötődő előterjesztések osztották meg a testület tagjait. Mint az ülésen elhangzott, az ingatlan iránt az elmúlt években azért voltak érdeklődések, de végül ezek egyike sem jutott el a szerződéskötésig.  

„Az egyik legnagyobb vitát kialakító pont volt a kecskeméti, Szabadság tér 2 szám alatti Liberté kávéháznak a hasznosítása. Kiírtunk pályázatot, de nem érkezett rá pályázat, így a pályázati kiírást eredménytelennek nyilvánítottuk. A továbbiakban pedig a hasznosítást úgy tesszük, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenekara, illetve énekkara fog ott próbálni, addig amíg nem találunk ki rá bérlőt.”-nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Kopping Rita, a Gazdálkodó Város Bizottság elnöke.

Az egykori Liberté kávéháznak otthont adó ingatlan hasznosításával kapcsolatos előterjesztéseket a szakbizottság 4 igen és 3 nem szavazattal javasolta elfogadásra a csütörtöki közgyűlésnek.