Környezetvédelmi Karta: 40 százakkal csökkentik a CO2 kibocsátást Kecskeméten

2023. 03. 30., 15:34
A város 16 legnagyobb vállalatával lép együttműködésre az önkormányzat klímastratégiai céljai megvalósítása érdekben – erről is döntött a testület csütörtöki ülésén. A Kecskemét Városi Környezetvédelmi Karta elnevezésű együttműködés keretében 2030-ig 40 százakkal csökkentik a CO2 kibocsátást a város területén.

Egyhangúlag fogadta el a város közgyűlése a Kecskeméti Városi Környezetvédelmi Kartát. Az erről szóló előterjesztés leszögezi, hogy az önkormányzat alapvető célkitűzése az éghajlatváltozás káros hatásainak csökkentése, kiküszöbölése. Ebben komoly felelőssége van a városban működő gazdasági szereplőknek is. Ezért kezdeményezték egy olyan alapdokumentum létrehozását, amelyben rögzítik a város klímastratégiájának közös feladatait, olyan keretszabályokat alkotnak, amelynek köszönhetően a cégek megismerhetik egymás jó gyakorlatait, a környezetvédelem terén elért eredményeit.

Az előterjesztő Gaál József alpolgármester elmondta, hogy a város legnagyobb cégeit keresték fel ennek érdekében. Több módosító javaslat érkezett az egyeztetés során, amit beépítettek az együttműködésbe, de nagyon pozitívan fogadták a cégvezetők a kezdeményezést. Így született meg a Környezetvédelmi Karta, amihez a tervek szerint 16 vállalkozás csatlakozik. Célkitűzéseiket 12 pontban határozták meg. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy 2030-ig (2017-hez viszonyítva) 40 százalékkal csökkentsék a CO2 kibocsátást a város területén.

Az együttműködés részeként egy Környezetvédelmi Szakmai Tanácsot, és évente megrendezik a Környezetvédelmi Aréna című rendezvényt egymás jó tapasztalatainak bemutatására.

– A dokumentumot a közeljövőben írják alá a résztvevők, bízunk abban, hogy ennek köszönhetően még élhetőbb lesz városunk  
— emelte ki Gaál József alpolgármester.

Lejer Zoltán, a Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság elnöke óriási lépésnek nevezte a karta megszületését. Arról érdeklődött, bővíthető-e a benne foglalt 12 pont a szállópor koncentráció csökkentésének érdekében.

Gaál József válaszában elmondta, egyelőre ezt a 12 pontot fogadják el, a cél pedig, hogy további vállalatok csatlakozzanak a kartához. Az együttműködés tartalma a későbbiekben módosítható.

Szamler László arra mutatott rá, hogy Kecskemét elkötelezett a környezetvédelem ügye mellett, ami elemi érdekünk. A klímaváltozás már meghatározza mindennapijainkat, így fellépésnek is mindennapjaink részévé kell válnia. Ebből pedig az önkormányzat, a civil szervezetek, oktatási intézmények mellett a gazdasági szereplőknek is szerepet kell vállalniuk.

Falu György alpolgármester a cégek jó gyakorlatai közül kiemelte, hogy a Mercedes-gyárnál negyven elektromos autó töltésére alkalmas parkolót alakítottak ki. Ez annak köszönhető, hogy felvetette az önkormányzat, támogassák a cégek azt, hogy kollégáik elektromos autóval érkezzenek a munkába.

Végül 17 igennel, nem és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők az előterjesztést.

A várható együttműködő partnerek:

Phoenix Mecano Kecskemét Kft.HILTI Kft.
UNIVER Zrt.KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft.
Univer-Product Zrt.AUTÓFLEX-KNOTT Kft.
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.FORNETTI Kft.
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt.CabTec Kft.
RÖSCH MODE Kft.DUVENBECK IMMO Kft.
Freudenberg Sealing Technologies Kft.STI Petőfi Nyomda Kft.
Kecskeméti Konzerv Kft.DewertOkin Kft.