Kosárlabda: parázs derbi várható a Sopron ellen pénteken
A kecskemétiek a Kaposvárt és az Oroszlányt verték meg az utóbbi két körben, míg a Sopron a Honvédot és a Kaposvárt múlta felül. A hírös városiak és vendégeik egymás mellett állnak a tabellán. Forray Gábor legénysége 14 győzelemmel az 5. pozíciót foglalja el, míg egy sikerrel kevesebbel mögöttük a Sopron található.
-Egy nagyon kemény mérkőzésre számítok - kezdte Forray Gábor vezetőedző. -A Sopron egy kreatív csapat, és ha hagyják őket a saját stílusukban játszani, akkor képesek megszórni ellenfelüket. Ezt a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk decemberben. Kihasználták a rövidzárlatunkat, és az ott kialakított különbséget tartották a lefújásig. Három kiváló légiósuk van hátvéd poszton, és a magasembereik, Barnett és Durham is mozgékonyak. A fiatal magyarok között Valerio Bodon kiemelendő, nagyon jó szezonja van, fekszik neki a Sopron futós stílusa. Mi akkor tudunk eredményesek lenni ellenük, ha a visszarendeződés a megbeszéltek szerint lesz végrehajtva, és lassítani tudjuk a támadásaikat. Ezt egyébként az utóbbi meccseken már jól csináltuk. Véleményem szerint, ha csak a kereteket nézzük, akkor ránk nézve hízelgő, hogy jobb pozícióból várjuk ezt a meccset, mint a Sopron. Megvan a reális esély itthon tartani a győzelmet, ehhez mindvégig fókuszálnunk kell, és természetesen szurkolóink biztatása is elengedhetetlen lesz. Bízom benne, hogy győzelmet ünnepelhetünk közösen az alapszakasz utolsó hazai meccsén - zárta gondolatait a tréner.