Közös imádsággal és gyertyagyújtással emlékeztek az elhunytakra Kecskeméten
Az elmúlás mellett a remény és az összetartozás is központi szerepet kapott a kecskeméti köztemetőben tartott mindenszenteki megemlékezésen, vasárnap. A történelmi egyházak képviselői közösen imádkoztak az elhunytakért, és a gyász feldolgozásához is lelki kapaszkodót nyújtottak. Dr. Finta József érseki helynök arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény hit szerint az emlékezés nem csupán a múlt felidézését jelenti.
„Tudunk-e hinni abban, hogy az ajándékozó Isten még tartogat ajándékokat? A föltámadásnak a hite, az örök életnek a hite a jövőbe tekint. Sokkal többet ad, mint az emlékezés. Mert arról biztosít bennünket, hogy a jövőben újra együtt lehetünk. Isten ajándékozó keze nincs visszahúzva. Még lesz közös jövőnk azokkal, akiket a földi élet számára elveszítettünk.”- mondta dr. Finta József, római katolikus plébános.
Varga Nándor református lelkész Jób könyvéből idézett. A bibliai történeten keresztül az emberi élet törékenységére, a szenvedésre és azokra a kérdésekre irányította a figyelmet, amelyekkel különösen a gyász idején szembesülünk.
„Mi az Újszövetség népe nemcsak megérthetjük, hanem megérhetjük és hirdethetjük, hogy Isten nemcsak hallgat és meghallgat minket kérdéseinkkel, kétségeinkkel, a kiszolgáltatottságainkban, hanem Isten válaszol is, és Istennek válasza van. Ő fiában, Krisztusban válaszol nekünk az élet nagy kérdéseire, és az élet igéjét hirdeti meg, az örökkévalóit, a soha el nem múlóit, az üdvözítőjét.” - hangsúlyozta Varga Nándor, református lelkész.
Az evangélikus egyház képviselője személyes emléket osztott meg a jelenlévőkkel. Egy gyermekkorában tanult, finn eredetű egyházi éneket idézett fel, amely generációk óta nyújt vigaszt a gyászolóknak.
„Gyermekkoromban az evangélikus gyülekezetben egy olyan éneket énekeltünk, amelyet egy finn evangélikus lelkész írt, Malmivaara Vilmos, aki gyerekkorában elveszítette a családja nagy részét, az 1850-es években született, rengeteg járvány, betegség tizedelte az embereket. Ezt az éneket mindig olyankor énekeltük, amikor szeretteinket veszítettük el.” - mondta emlékező beszédében Gerlai Pál, evangélikus lelkész.
A mécsesek és gyertyák fénye a megemlékezés egyik legfontosabb jelképe volt. Feczák László görögkatolikus parókus beszédében a szeretet erejét állította középpontba, hangsúlyozva, hogy az elhunyt szeretteinkkel való kapcsolat a halállal sem szűnik meg.
„Amikor Mindenszentek estén és halottak napján belépünk a gyertyafényben tündöklő temetőkbe, a sötétedő őszi délutánban lobogó ezer apró lángocska nem a szomorúság, hanem a győzedelmes reménység jelképévé válnak. Ezek a lángok azt üzenik, a legsötétebb éjszakában sem képes a halál hideg lehelete eloltani a szeretet mindent átható fényét.” - hangsúlyozta a szertartáson Feczák László, görögkatolikus parókus.
A megemlékezésen a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjai dalokkal és versekkel működtek közre, az ökumenikus istentiszteletet pedig közös gyertyagyújtás követte. A meghitt esemény a második világháborús emlékmű és az 1956-os kopjafa megkoszorúzásával zárult. A résztvevők így nemcsak elhunyt szeretteik, hanem a történelem áldozatai előtt is fejet hajtottak.