KTE – Merényi Ádám: Nagy célokkal tértem vissza

2026. 08. 14., 19:28
A BVSC ellen újra a KTE kezdőjében kapott helyet Merényi Ádám, aki tavasszal Mezőkövesden játszott kölcsönben. Visszatérő játékosunk elmondta, nagyon motiváltan tért vissza, és már csak a szombaton 17:30-kor kezdődő, Videoton elleni hazai rangadó lebeg a szeme előtt.

– A tavaszt Mezőkövesden töltötted kölcsönben, ahol végig alapember voltál. Hogyan tekintesz vissza erre az időszakra?

– Úgy érzem, hogy amiért odamentem, azt teljesítettem. Jó döntés volt, jól éreztem magam, majdnem az összes meccsen kezdő lehettem. Sok játékperc került a lábamba, ami kifejezetten fontos volt. Megjöttek a gólok is, érzésem szerint ehhez jó játék is párosult. Ugyanakkor nagyon vártam, hogy visszatérjek, és elkezdjük a munkát, hiszen nagy dolgokra vágyom én is és a csapat is.

– Mik a személyes ambícióid?

– Szeretnék minél több gólban szerepet vállalni, jól játszani, segíteni a csapatot. Bízom benne, hogy ha a csapatnak jól megy, akkor az az én egyéni teljesítményemmel is kéz a kézben fog járni. Most csak napról napra tekintünk előre, távolabb felesleges is nézni, de megvannak a céljaink.

– Az első nyári felkészülésed volt ez Tímár Krisztiánnal, hogyan élted meg?

– Sokan elmondták, hogy nehéz és fárasztó volt, ezt én is alá tudom támasztani, talán az eddigi legkeményebb. A kellő alapot és önbizalmat viszont meg kellett szereznünk ahhoz, hogy amit mi akarunk játszani, azt bírjuk is az idény során. Ez megvan, ehhez kell játékban mellétennünk a többit.

– Sokat változott a keret, mire visszatértél Kecskemétre. Hogy látod, mennyire állt már össze?

– Egyetértek, ez már egy új KTE, de napról napra egyre jobban érik be az a munka, amit közösen elvégzünk. A BVSC elleni győzelem nagyon kellett, kicsit később jött az első siker, mint szerettük volna, de még időben. Játékban folyamatosan lépegetünk előre, a védekezésünk már kifejezetten jól nézett ki, de támadásban is egyre több helyzetünk van, ez további lökést adhat.

– A Videotont fogadjuk szombaton, hogyan várod a meccset?

– Nagyon várom már, az ilyen meccsekért kezd el tulajdonképpen mindenki futballozni, hiszen itt tudja igazán megmutatni magát az ember. Nehéz találkozóra van kilátás, hiszen egy jó csapat lesz az ellenfelünk. Próbálunk most is a saját játékunkra koncentrálni, és bár szoros csatára van kilátás, hazai pályán, ilyen szurkolók előtt úgy kell belemennünk, hogy bízzunk magunkban, és a győzelemért harcoljunk.