Különleges kiállítással ünnepelte 30 éves jubileumát a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör

2024. 10. 04., 11:27
Nyílt napot rendezett a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió csütörtökön délután, melynek megkoronázásaként egy rendkívüli kiállítással készültek a szervezők. A 18 órakor kezdődő eseményen Át a hídon címmel a japán szellemiség által megihletett két művészt mutattak be a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör 30 éves fennállásának tiszteletére. Az esten részt vett és beszédet mondott Takeshi Ozaki, a japán nagykövetség kulturális titkárságának főtitkára, dr. Galuska László, a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör elnöke, dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő, az Értékmegőrző Bizottság elnöke. A kiállítást Cserhalmi Luca esztéta, művészeti író nyitotta meg.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 28 képet tartalmaz

Gáspár Annamária és Révész Anna alkotásainak bemutatóját a Nemzetközi Kerámia Stúdióban a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör 30 éves fennállásának alkalmából rendezték meg. A 18 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón először Ozaki Takeshi japán kulturális főtitkár szólalt fel magyarul, aki elmondta, hogy mindkét alkotó a japán nagykövetség által elismert művész, műveiket a japán császár idei születésnapi fogadásán is kiállították.

Ezek a művészek fontos hidat képeznek a két ország közötti művészeti és kulturális kapcsolatokban. Japánban az ősz a legjobb évszak a kultúra és a művészet élvezésére. Ilyen értelemben a mai kiállítás is kiváló időpontban került megrendezésre
— ecsetelte köszöntőjében Ozaki Takeshi, a japán nagykövetség kulturális titkárságának főtitkára.

Ozaki Takeshi köszönetet mondott a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Körnek, mely a két város barátságának 30. évfordulóját ünnepli idén.

Ennek jelentőségéről szólt beszédében dr. Fekete Gábor.

A város képviseletében szeretném kiemelni, hogy nagyon fontosak a testvérvárosi kapcsolatok és hogy ezek a gazdasági együttműködésen túl a kultúrában is megmutatkozzanak
— hangsúlyozta az Értékmegőrzési Bizottság elnöke.

„A két város közötti barátság mély, erős, a kulturális kapcsolatok aktívak” – tette még hozzá Fekete Gábor, aki a város nevében köszönetet mondott a testvérkapcsolaton munkálkodó szervezőknek, valamint a művészeknek, akik elhozzák alkotásaikat, majd további lendületes munkát kívánt a Kör elnökének, aki pedig összefoglalta a Baráti Kör eddigi történetét, illetve beszélt Aomori városáról, a két város kapcsolatáról.

A legutóbbi időkig rendszeres volt az általános iskolák között a képek és kézműves alkotások cseréje, Aomori-beli tanárok látogatása társiskoláknál, valamint a magyar zeneoktatók és alkotóművészek tanulmányútjai Aomoriban
— hangsúlyozta dr. Galuska László.

Végül Cserhalmi Luca esztéta, művészeti író szakavatott, érzékeny elemzésekkel teli megnyitója következett. Elmondta, hogy a kiállításon 10 japán kerámia-alkotás is található. A két kiemelt képzőművészről szólva megtudhattuk, hogy Gáspár Annamária japonológia szakon szerezte meg egyetemi diplomáit, több ízben töltött el hosszabb időt Japánban, Révész Anna japán édesanyja révén kisgyermekként Japánban nevelkedett.

Az elmúlás szépségének a szemlélése a törékenység szépségének a szemlélése Révész Anna művészetében. Saját maga így fogalmazta meg a mudzsóval kapcsolatos gondolatait: „mulandóságot és állandóság nélküli létet jelent. Olyan vallási-filozófiai meggyőződést, ami szinte elválaszthatatlanul kötődik a japán esztétikai érzékhez és felfogáshoz. E filozófia szerint minden akkor teljesedik ki igazán, amikor elkezd múlni, vagyis az igazi szépség az elmúlás pillanataihoz kötődik.(…)Ez az elmélyült, nyugodt, szemlélődő művészi attitűd köszön vissza Gáspár Annamária munkáin is. A nagy, üres terek előtt lebegő motívumok aprónak tűnnek, kiemelésük véletlenszerűen hat az aszimmetrikus kompozíciókban. A rajzosság, a körvonalakban gondolkodás és a síkszerűség japán hagyományos képzőművészeti elemei, melyek által Gáspár Annamária ábrázolásait egy elvont térbe helyezi
— mondta el megnyitójában Cserhalmi Luca.

A kiállítás október 19-ig, keddtől szombatig 14 és 18 óra között tekinthető meg a Kápolna Galériában.