Lélekmelengető orgonakoncert a dermesztő hidegben
Túri-Nagy János hagyományos év eleji koncertje az alkalomhoz illő, ihletett légkörben kezdődött: a zenei tanulmányait Csongrádon kezdő, majd a Kecskeméti Kodály Iskolában és a Zeneakadémián folytató orgonaművész Johann Sebastian Bach talán legfelkapottabb és épp ezért leggyakrabban játszott művét, a d-moll toccata és fugát szólaltatta meg. A darabot – amelyről a Nobel-békedíjas német polihisztor, Albert Schweitzer így vallott: „A d-moll toccata és fúgában a vadul tolakodó szellem végérvényesen rátalált a forma törvényére. Egyetlen drámai alapgondolat köti össze a toccata merészen egymásra tornyosuló passzázsait, a fúgában levő, tört akkordokban mozgó megszakítások csak arra valók, hogy a fokozást annál erőszakosabban dolgozzák ki” – a fiatal magyar orgonista-generáció ígéretes tagja mély átéléssel, ugyanakkor szabad értelmezéssel, a népszerű kompozíció eddig még fel nem ismert szépségeit is megmutatva tolmácsolta.
A pazar nyitány után Tóth Endre zenetörténész, az est házigazdája köszöntötte a megjelenteket, majd néhány mondatban bemutatta a koncerten fellépő további művészeket: a tanulmányainak egy részét szintén Kecskeméten végző, néhány hónappal ezelőtt Junior Prima díjjal jutalmazott csellóművészt, Friderikusz Pétert, a székesfehérvári Vörösmarty Színház munkáját 2025 óta irányító Jászai Mari-díjas színészt, érdemes művészt, Dolhai Attilát és leányát, Dolhai Luca klasszikus énekművészt, a Zeneakadémia oratórium és dalének mesterszakának végzős hallgatóját.
Ezt követően zenei blokkokkal folytatódott a hangverseny, melyek összeállításakor zenetörténeti, műfaji és előadói változatosságra törekedett Túri-Nagy János, s amelyek előtt a Bartók Rádió műsorvezetője rendre izgalmas háttér-információkat, érdekességeket osztott meg az érdeklődőkkel.
Az előadók különböző kamaraformációkban hol a karzaton, hol a szentély előtt léptek fel – a koncert résztvevői kivetítők segítségével közelről is láthatták őket. Műsoruk széles idő- és stílusbeli spektrumot fedett le: a barokk kor közismert darabjaitól a kortárs szerzeményig, a szólószvittől az operaárián át a musicaldalig igazán sokszínű programot hallhattak a Nagytemplom fűtött padsorait csaknem teljesen megtöltő zenebarátok.
A fellépő művészek nagyszerű produkciói és Tóth Endre darabok közötti élménydús ismertetései hatalmast sikert arattak. A zeneszerető publikum különösen a karzaton előadott műveket jutalmazta hosszas tapssal – az orgonasípok előtti tér akusztikailag sokkal jobb minőségű hangzást nyújtott. Az utolsó szám, Charles-Marie Widor 5. orgonaszimfóniájának első tétele után az előadók hangos ováció közepette percekig álltak a közönség előtt. A „kikövetelt” ráadásszámot, David Foster The Prayer (Az ima) című világhírű dalát – a nagyérdeműt felejthetetlen élménnyel gazdagítva – a négy muzsikus együtt adta elő.