Marimama – Járai Máté emlékkönyve Törőcsik Mariról

2025. 12. 04., 15:13
Tegnap este a Ruszt József Stúdiószínházban megtartották a Marimama című új, egyszemélyes előadás házi főpróbáját. A mű Járai Máté visszaemlékezése szeretett nagyanyjára, Törőcsik Marira.
A galéria 48 képet tartalmaz

A Ruszt József Stúdiószínház Marimama című előadásában Járai Máté, akit komikus szerepek sokaságából ismert meg a kecskeméti közönség, ezúttal fogadott nagyanyjához, Törőcsik Marihoz fűződő, sokszínű emlékeiről vall. Az egymásba fűzött történetekből építkező előadásból kirajzolódik egy egész eddigi életében figyelemre és szeretetre vágyó fiatal ember sorsa, aki ugyanazt szeretné elérni, mint imádott nagymamája: jelentős színésszé válni. Egy családtörténetben mindig akadnak érzékeny területek, de Járai Máté már évek óta módszeresen készült az előadás létrehozására.

- Úgy éreztem, hogy van bennem egy történet, amit szeretnék elmesélni. És ennek már nagyon sok történetét, foszlányát meséltem el akár a médiában, de színházi körülmények között szerettem volna, ott, ahol én a legjobban érzem magam, ott, ahol a számomra a legotthonosabb és a legvédettebb helyen vagyok a világtól, - az nekem a színpad. És bármennyire is egy érzékeny terep, én úgy gondolom, hogy itt vagyok a legerősebb 
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Járai Máté színművész .

Természetes, hogy a nézőkben egészen más kép él a Nemzet Színésznőjéről, mint az unokájában. Máté számára másféle élmények a meghatározóak, mint a közvetlen családi környezetnek. Ezekbe a személyes, olykor keserédes megélésekbe is bepillanthatunk a rendkívül szórakoztató, de helyenként felkavaró érzelmi utazáson.

Járai Máté jutalomjátékát Cseke Péter és Kovács Lehel rendezte. A dramaturg Gyulai Eszter volt. A színész gyermekkorát megidéző, Maár Gyula festményei által inspirált színpadkép és a jelmezek Molnár Anna munkái. A darabban elhangzó, Törőcsik Marinak dedikált dalok szerzője Selmeczi György, a verseké Maár Gyula, Törőcsik Mari férje. Az előadásban Nagy Nándor működik közre zongorán és gitáron.

Az előadás premierjét december 5-én, pénteken tartják.
Fotó: Benkő Emese