Meglopta idős gondozottait - több millió forintos kárt okozott

KÖZLEMÉNY
2026. 07. 03., 09:14
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki gondozottai értékeit ellopta és pénzzé tette.
A kép illusztráció

A vád szerint a női vádlott egy segítő szolgálat gondozójaként 2023 nyara és 2024 ősze között két idős kecskeméti asszony házi gondozását látta el -közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. Egyikükhöz több mint egy éven át járt és ez idő alatt az arany ékszereit – karkötőt, nyakláncokat, medált -, de még a jegygyűrűjét is észrevétlenül ellopta. A tolvaj nő azért, hogy pénzhez jusson, a lopott ékszerek egy részét elzálogosította.

Tettével gondozottjának összesen 2,6 millió forint kárt okozott.

A nyugdíjas sértett a nyomozás során kárának megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

A vádlott a másik nyugdíjas asszonyt két hónapig gondozta, tőle díszterítőt, kanalakat és márkás edényt vitt el, összesen több mint 100 ezer forint értékben. A nőnek amiatt is felelnie kell, mert egy üzletből ruhaneműt lopott úgy, hogy a lopásgátlót kiszakította a pólóból, majd magára vette. Ezután az eltávolított áruvédelmi eszközzel a kezében kisétált a kapun, amely bejelzett, ezért a vádlottat az üzlet munkatársai a rendőri intézkedésig visszatartották.

Az ügyészség a gondozónőt többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.