Megnyílt a Kecskeméti Fotókör Keretmetszetek című kiállítása

2026. 10. 15., 11:20
Szerda délután megnyílt a Kecskeméti Fotókör tagjainak idei kiállítása. A Hírös Agóra földszintjén látható tárlat középpontjában a sokszínűség és a kompozíció erejének vonzása áll. A kiállítást Nagy Krisztián, a Fotókör egykori vezetője nyitotta meg.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 22 képet tartalmaz

A Hegedűs Együttes hívogató zenéje fogadta a kiállításra érkező vendégeket szerda délután a Hírös Agóra földszinti termében. Az egybegyűlteket Kecskés Bertalan, a Kecskeméti Fotókör vezetője köszöntötte, majd átadta a szót Nagy Krisztiánnak. A fotókör egykori vezetője elmondta, hogy a kiállításcím nem elírás, hiszen fotósként a keret mintegy képkeret, az aranymetszés szabályai pedig az ókori görögöktől fogva a mindenkori irányt mutatják.

Nagy Krisztián megnyitójában a képkészítés rejtelmeibe nyújtott némi betekintést. Kiemelte többek között a vonalak szerepét, melyek által a néző tekintetének vezetése a cél: a sok vízszintes a képen nyugalmat ad, a függőleges állandóságot, a hullámos és cikkcakkos vonalak pedig mozgalmassá teszik a képet. Mint megtudhattuk, ugyanakkor a kompozíciós szabályokat föl is lehet rúgni a művészi szabadság jegyében.

Nagy Krisztián hangsúlyozta, hogy egy-egy fotókör sokszínűsége a témaválasztásban mutatkozik meg leginkább, hiszen egy-egy téma különféle látásmódját tárják elénk ezek a fotók a változó műfajok fényében. A fotós felhívta a figyelmet a fekete-fehér képek szerepére, ahol a mögöttes mondanivaló erősebben van jelen, valamint az utómunka fontosságára, mely manapság megkerülhetetlen, kimeríthetetlen szerszámosláda az alkotók számára.

A megnyitó alkalmával virággal köszöntötték a kiállítás segítőit, így a Hírös Agóra közművelődési divízióigazgatóját, Acsai Ritát és Sisák Réka programszervezőt.

A nagyszámú rendezvénykínálat miatt a kiállítás október 15. és 18. között szünetel, de október 19-étől újra látogatható egészen a hónap végéig.