Megnyitotta 129. évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

2025. 08. 21., 15:45
Ma délben társulati ülés keretében hivatalosan is megnyílt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 129. évada.
A galéria 11 képet tartalmaz

A Katona József Nemzeti Színház az Utazás térben és időben mottó jegyében kezdte el új, 129. évadát. A nyári eseményekről és a társulat előtt álló feladatokról Cseke Péter igazgató adott tájékoztatást, kiemelve, hogy óriási sikert aratott a két nyári vendégszereplés. A kecskeméti társulat mind Békéscsabán, mind Szarvason az Oscar című vígjátékkal aratott osztatlan sikert.

 Cseke Péter direktor a társulat előtt köszöntötte mindazokat, akik kitüntetést és más elismeréseket kaptak az elmúlt időszakban. Magyar Bronz Érdemérmet vehette át az augusztus 20-i állami ünnepen Nagy Nikoletta táncművész és Túri Lajos Péter koreográfus. Szakmai elismerésben részesült Mechle Christian és Pavleszek László. Köszöntötték a kerek születésnapot ünneplő társulati tagokat is.

A most kezdődő évadban összesen 15 bemutatót tartanak. A direktor bemutatta a társulat új tagjait, színészeket, dramaturgot, zenekari tagokat. Bejelentette, hogy vendégrendezőként érkezik a társulathoz Béres Attila, Pelsőczi Réka és Scherer Péter. Több, évek óta visszajáró vendégművész mellett Horváth Lajos Ottó színművész is Kecskeméten vállalt feladatot.

A közönség érdeklődése és szeretete változatlan. Mint azt Cseke Péter igazgatótól megtudtuk, más vidéki színházakkal ellentétben a kecskeméti teátrum nemhogy szűkíteni nem kényszerült a bérletházak számát, de új bérletet is képes volt indítani.

– A 23. bérletünket nyitottuk meg, tisztelegve Csombor Teca nagyszerű személyisége előtt. Nyitottunk egy 23. bérletet, ez szerintem páratlan a vidéki színházak tekintetében, úgy, hogy a közönséget nem felejtjük el. Szeretnénk, hogy ha mindenki megőrizhetné a bérletét, és továbbra is színházlátogató lenne
— mondta el Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.

Az új évad első bemutatója Szabó Borbála: Száz Karácsony című színműve lesz Kovács Lehel rendezésében, szeptember 21-én, a Ruszt József Stúdiószínházban.