Mintegy 400 diák vehette át diplomáját a CAMPUS-on

2023. 02. 10., 13:53
399 diák tett záróvizsgát az őszi félévben a Neumann János Egyetemen. A hallgatók a mai napon (péntek) vehették át a diplomájukat, a CAMPUS nagyelőadójában.
Fotó: Puskás Barbara
A galéria 43 képet tartalmaz

Diplomaátadó Ünnepi Szenátusi Ülést tartottak ma a Neumann János Egyetem CAMPUS épületében. 399 diák vehette át diplomáját, akik a 2022-2023 őszi félévben tettek sikeres záróvizsgát. A GAMF-on 243-an, a Gazdaságtudományi Karon 127-en, Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon pedig 29-en vizsgáztak le.

Kiemelten fontos pillanata ez a felsőoktatásnak, a kecskeméti egyetem életének, hiszen a tudást, a megszerzett felsőfokú végzettséget, a sok-sok munkával, több évnyi tanulással, számtalan gyakorlattal, vizsgával elért eredményeket, a hallgatói sikereit és persze családjuk, hozzátartozóik büszkeségét ünnepeljük ma
— hangsúlyozta dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

A rektor köszöntőjében elmondta, büszkeséggel tölti el őket, amikor volt hallgatóikkal találkozhatnak újra egy-egy szakmai egyeztetés során.

– Az elmúlt években nagy eredményeket értünk el közösen. A Campus épülete a szimbóluma az egyetem fejlődésének - mondta el az eseményen Bánkuty Tamás, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

A köszöntők után a Kecskemét CityBalett tagjai adtak elő egy produkciót a résztvevőknek. Végezetül pedig karonként átadták a hallgatóknak a megérdemelt diplomájukat.