Művész-tanárok varázsoltak a Kodály Iskolában
Az ünnepi hangverseny első perceiben Földi János, a Kecskeméti Kodály Iskola művészeti főigazgató-helyettese köszöntötte a megjelenteket az intézmény vezetése, illetve – mint a koncert egyik közreműködője – a hangverseny előadói nevében. Egyúttal átadta az est szervezője, Gerhát László zongoraművész-tanár üdvözletét is, aki ezúttal személyesen nem tudott részt venni a programon.
Az est folytatásában a Kodály Iskola művész-tanárai léptek a pódiumra. Két Mozart-mű foglalta keretbe a hangverseny színes, igen változatos programját. Először Radványi Mária (zongora) szólaltatta meg Salzburg szülötte C-dúr szonátájának két tételét, míg a koncert zárószámát, a két zongorára komponált D-dúr szonáta két tételét Madarász Éva és Révész László (zongora) játszotta el. A Mozart-darabok között Camille Saint-Saëns Kis románcát Földi János (kürt) és Révész László (zongora) interpretálta, Johann Wolfgang von Goethe egyik versének két megzenésítését, Pjotr Iljics Csajkovszkij és Franz Schubert kompozícióit Hencz Ráhel (ének) és Pusker Imre (zongora) adta elő. Ezt követően két kortárs zeneszerző műve csendült fel: Maximo Diego Pujol Szonatináját Bozsóki Gergely (gitár), Pat Metheny The Road to You című művét – Jeremy Muller átiratában – Palotás Gábor (vibrafon) tolmácsolta. A hangversenyen elhangzott még Francis Poulenc fuvolára és zongorára írt szonátája is, az előadók Dratsay Ákos (fuvola) és Éliás Katalin (zongora) voltak.
A felcsendülő darabokról Földi János számos zenetörténeti érdekességet, háttér-információt is megosztott a jelenlévőkkel. Többek között elmondta, hogy Saint-Saëns Kis románcának ősbemutatóját épp 150 évvel ezelőtt, 1874-ben tartották Párizsban. Az est házigazdája az amerikai jazzgitáros legendáról, Pat Methenyről is mesélt: a zeneszerzőként is hírnevet szerző muzsikus 20 Grammy-díjat nyert, és a világon egyedüliként ezt 10 kategóriában érte el.
A Poulenc-mű megszólaltatása előtt Dratsay Ákos is szót kért. A neves fuvolaművész-tanár felidézte a darab ősbemutatójának történetét, hogy az 1957-ben, alapvetően avantgárd közegben született, mégis romantikus alkotást Jean-Pierre Rampal, a világ legkiválóbb fuvolaművésze játszotta először Poulenc személyes közreműködésével. Mindezt azonban megelőzte egy nemhivatalos premier, a darabot ugyanis a koncert előtti napon eljátszották Arthur Rubinsteinnek, aki mindenképpen hallani szerette volna a művet, de a bemutatón nem tudott jelen lenni. Dratsay Ákos a szonáta amerikai előadásának kritikusát is idézte, aki így méltatta Rampal játékát: „Bár számos nagyszerű fuvolást hallottam már, a varázslatos Rampal mindannyiuk közül egyedülállónak tűnik. Mintha három-négy zenész játszana a fuvolán – sötét és baljóslatú, fényes és pasztorális, meleg és ízes, érzéki és tiszta.” A hétfő esti kecskeméti előadást, Dratsay Ákos és Éliás Katalin lenyűgöző produkcióját hallva az Evening Star munkatársa minden bizonnyal ma is hasonlóképp fogalmazna.
„Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint gondoltam volna. Rengeteg szellemi érték halmozódott fel ebben a városban, de érthetetlen módon ezt a gazdagságot a hétköznapokon szinte nem is érzékeljük! Éppen ezért – szükség van ünnepekre. Nem elég csak dolgozni. Időnként meg kell állni, és gyönyörködni kell abban, amit csinálunk.” Dobos László zenepedagógus, karnagy megszívlelendő mondatai, melyekkel az 1980-as évek pécsi zeneoktatását jellemezte, napjaink Kecskemétjére is igazak. A Kodály Iskola művész-tanárai ünneppé varázsolták a hétfő estét. Köszönet illeti őket ezekért a percekért és az év minden napjában végzett munkájukért egyaránt!