Nagybányaiak a Kemény-gyűjteményből – Újabb kiállítás nyílt a Bozsó Gyűjteményben

2023. 06. 06., 21:10
A Városháza Napok rendezvénysorozat keretében, valamint a Bozsó 100 Emlékév alkalmából nyílt meg ma (kedden) a Nagybányaik című kiállítás a Bozsó Gyűjteményben. A tárlat anyagát Kemény Gyula magángyűjteményéből válogatták, a művek a 20. század első évtizedeiben készültek.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 23 képet tartalmaz

A Nagybányai Művésztelep 1896-os megalapításától kezdve meghatározó módon befolyásolta a 20. század első évtizedeinek magyar képzőművészeti törekvéseit. A Bozsó Gyűjtemény Kemény Gyula méltán elismert magángyűjteményéből válogatta a kiállított műveket.

Az alapítók Réti István és Thorma János mellett olyan festőművészek alkotásai is bemutatkoznak mint, a „Magyar Vadak”, mint Ziffer Sándor vagy Perlrott-Csaba Vilmos. De látható Iványi-Grünwald Béla festőművész alkotása is, aki a kecskeméti művésztelep alapítója volt.  

A többségében tájképek és a természetben ábrázolt aktok a Városháza Napok valamint a Bozsó 100 Emlékév alkalmából mutatkoznak be a nagyközönség előtt.   

A kiállítást Jánosi István a körzet önkormányzati képviselője nyitotta meg.

- A Bozsó gyűjtemény mindig kiváló kiállításoknak ad otthont. Ezt a mostani Nagybányai tárlatot mi, kecskemétiek is magunkénak érezzük, hiszen a városunkban a 20. század elején megalakuló Kecskeméti Művésztelep is a nagybányaiságból táplálkozott. Nagybánya stílust és szemléletmódot teremtett
— mondta Jánosi István önkormányzati képviselő..

A tárlat anyagát dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja mutatta be.

– Ami látható a kiállításan az a magyar művészettörténetnek egy fantasztikus periódusa. Egy izgalmas időszak, egy csepp a tengerben, hiszen az a festészet, amelyet a magyar festészet a 20. században létrehozott egy európai érték, az egyik első európai értékünk
— fogalmazott beszédében dr. Nátyi Róbert.

A Kemény-gyűjteményből válogatott - immár második - tárlat harminc alkotása augusztus 20-áig látogatható, csütörtöktől vasárnapig a kiállítóterem nyitvatartási idejében.