Négy éremmel és egy pontszerző hellyel nyitották a szezont a Kesi U17-es birkózói

2026. 02. 07., 18:02
A "kicsik" után az idősebbek is megkezdték a 2026-os versenyszezont, miután az ESMTK birkózócsarnokában megrendezték az idei első hazai válogatót az U17-es korosztály számára, kötöttfogásban, illetve a lányoknál szabadfogásban.
A galéria 5 képet tartalmaz

A fiatalabbak után sajnos a nagyokat sem kímélte az influenza, volt néhány hiányzó, de így is szép számban álltak rajthoz és a megjelent versenyzők mindegyike nagyokat küzdve, és jól birkózva harcolt az érmekért.

Végül a lányoknál Busch Bianka aranyérmet szerzett, Bednárik Annabella egy korcsoporttal feljebb a negyedik helyre ért, míg Móra Donát 65 kg-ban, Bognár Balázs 80 kg-ban, Simon Zsombor pedig 92 kg-ban lett bronzérmes.

Rajtuk kívül szépen helyt állt még, de most nem sikerült a pontszerzés: Györök Zsigmond, Ács Bálint, Rideg Roland.

Gratulálunk versenyzőknek és felkészítőiknek egyaránt, hajrá Kesi!