Négy kecskeméti általános iskola előkészítő csoportjainak kosárpalántái játszottak

2025. 10. 20., 06:30
A legfiatalabb kosarasok vették birtokba vasárnap délelőtt a Mercedes-Benz Sport Akadémiát. Négy kecskeméti általános iskola – az Ének-zenei, az Arany János, a Petőfi Sándor és a Vásárhelyi Pál – lánycsapatai mutatták meg ügyességüket és lelkesedésüket az előkészítő bajnokság első fordulójában.
Fotó: Garaczi János
A galéria 14 képet tartalmaz

Adamik Csilla, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia leány szakágvezetője elmondta: most az első menetben négy iskola indult a lány előkészítő bajnokságban. Ezekben az intézményekben már stabilan működnek a csoportok, így ők tudtak először csapatot kiállítani. A jövőben szeretnénk bővíteni a programot, és várhatóan vegyes – fiú és lány – csapatok is csatlakozhatnak majd.

Az előkészítő bajnokság szorosan kapcsolódik a jól ismert Kosárpalánta programhoz. Mint Adamik Csilla elmondta, a gyerekek minden hónapban kosaras élményhez jutnak: az egyik hónapban az előkészítő bajnokságban, a másikban pedig a Kosárpalánta-versenyen vehetnek részt.
– A cél, hogy a játék örömén keresztül fejlődjenek, megszeressék a sportágat, és fokozatosan készüljenek fel a versenyző korosztályra. Év végére már körvonalazódik, kik lehetnek azok, akik jövőre az Akadémia U11-es csapatában is bemutatkozhatnak – tette hozzá.

A vasárnapi rendezvényen sok szülő is jelen volt, akik lelkesen biztatták a gyerekeket, és láthatóan élvezték, ahogy a legkisebbek komolyan, mégis mosollyal az arcukon vetették bele magukat a játékba.

Az elkészítő csoportok mellett dolgozó edzők – Bardóczky Judit, Pasek Mónika, Hegedűsné Pogány Vivien és dr. Holeczné Morvai Ildikó – munkáját dicséri a gyerekek felkészítése, a sportág megszerettetése.

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián rendszeresek az ilyen események, hiszen az intézmény célja az is, hogy már az általános iskolás korosztályban megteremtse a sport iránti szeretet alapjait, és biztosítsa az utánpótlást.