Okos parcellaköveket kapott Kecskemét

2025. 03. 05., 16:34
Három okos parcellakövet kapott Kecskemét a Nemzeti Örökség Intézetétől. Segítségükkel a Köztemetőben, a Szentháromság temetőben, valamint a Református Temetőben összesen 16 olyan személyről emlékezhetünk meg egy QR kód segítségével, akik a városunk és nemzetünk történelmében kiemelkedőt alkottak.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 16 képet tartalmaz

„Egy QR-kód segítségével tárul fel előttünk Kecskemét nagyjainak élete, munkássága, mindaz, amit a hazáért tettek.” Ezt Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója mondta az okos parcellakövek átadóján ma délelőtt a Köztemetőben. Az eseményen elhangzott, egy olyan kezdeményezés részesei lehetünk, amely nemcsak a múlt értékeit őrzi meg, hanem a modern technológia segítségével új dimenziót nyit a nemzeti emlékezet ápolásában.

- Három éve azért indítottuk útjára az okos parcellakövek telepítését, hogy segítségükkel bárki megismerhesse ezeket a különleges életutakat. A mai három parcellakő felavatásával országosan már közel 70 ilyen jelzőkövet találni szerte a temetőkben Keszthelytől Székesfehérváron Sopronon át egészen a fővárosig. Itt, a Kecskeméti Köztemetőben 12 nemzeti sírkertbe sorolt védett sír található
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.

A Szentháromság temetőben 1, a Református Temetőben pedig 3 személyre emlékezhetünk az okos parcellakő segítségével. Dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő az eseményen elmondta, az okos parcellaköveken keresztül a nemzeti sírkertbe sorolt védett sírokban nyugvó személyeket mutatják be az okostelefonok segítségével.

"A nemzeti sírkert védettségi kategóriát Magyarország kormánya az országhatáron belül található azon sírhelyek számára hozta létre, amelyekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak. E kategóriába történő sorolással a magyar nemzet megbecsülését, tiszteletét és köszönetét fejezi ki a sírban nyugvók felé. Azok felé, akik a magyarság színét és kincsét egyaránt gazdagították.”- mondta dr. Papp Zoltán, önkormányzati képviselő, a Kulturális Bizottság elnöke.

Az átadón dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő elmondta, „ez a program nem csak a kecskeméti, s nem csak a csonka magyarországi temetőkről szól, hanem minden olyan temetőről, sírról, ahol a magyarság legkiválóbbjai nyugszanak.”

- A Házsongárdi temető egyébként kiemelt szerepet játszik Trianon miatt is, hiszen ott nem csak arról van szó, hogy megemlékezzünk nagyjainkról, hanem arról is, hogy van egy hatalom, amely megpróbálja elpusztítani a múltat, és ezzel szemben mi, magyarok mindent megteszünk. A Házsongárdi temetőbe én is jártam, míg az úgynevezett forradalom előtt is, és láttuk azt a pusztítást, amellyel a múltunkat próbálják eltörölni
— hangsúlyozta szerkesztőségünknek dr. Szeberényi Gyula Tamás, országgyűlési képviselő.  

A nemzeti sírkert több mint 6300 sírt számlál országszerte több mint 700 helyszínen. A nemzeti sírkertbe sorolással jogi védelmet nyerő sírokat nem lehet felszámolni. Nyilvántartást vezetnek róluk, felmérik az állapotukat, és amennyiben indokolt, illetve az ott nyugvó személlyel kapcsolatban fontos évforduló következik, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntése alapján felújítják vagy rendbe teszik azokat.