Országos dobogós helyezéseket értek el a Vásárhelyi csapatai robotikában

2023. 07. 07., 11:01
Június 29-30-án rendezték meg Győrben a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi LEGO robotépítési és programozási tanulmányi verseny hazai nemzeti döntőjét. Az idei évben 113 csapat vett részt a megmérettetésen. A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola robotika tehetséggondozó csoportjainak hét csapata mutathatta meg tudását a versenyen három kategóriában. A vásárhelyis csapatok érmes helyezésekkel, köztük egy első hellyel térhettek haza.

A tehetséggondozó csoportjaink egyik fő célkitűzése erre a megmérettetésre való készülés. A feladatok és kihívások februárban kerülnek kihirdetésre, utána lázas munka veszi kezdetét. Tervezés, építés, kísérletezés, stratégiaépítés programozás. Idén először Future Innovators kategóriában is megmérettettük magunkat, ahol az éves meghirdetett témához kapcsolódóan kell egy projektet felépíteni és azt megvalósítani, majd a versenyen több alkalommal szakmai zsűri előtt prezentálni - olvasható az iskola honlapján megjelent beszámolóban.

Robomission kategóriában Friendship starter korosztályban 4 vásárhelyis csapat indult:

VPAI ROB I: I. hely, ezzel kvalifikálták magukat Dániába a World Robot Olympiad nemzetközi versenysorozat európai Friendship Invitational versenyére.

csapattagok: Kocsis Milán András, Seremet Zalán Soma, Tomonicska András Ferenc (3.i)

VPAI TECH MI: III. hely

csapattagok: El Abassi Mouslim Ádám, Rácz Botond, Rákos Milán Máté (3.mi)

ROBOBRAINEK: V. hely

csapattagok: Madár Viktor Máté, Mirkóczki Áron, Mirkóczki Máté (2.i)

ROBOX: VIII. hely

csapattagok: Kisjuhász Gellért, László Roland (2.ói)

Robomission kategóriában Elementary korosztályban az iskolát 2 csapat képviselte:

MBBVPÁI: III. hely

csapattagok: Csík Barnabás, Illés Balázs, Molnár Máté (5.i)

VSMART: VI. hely

csapattagok: Bársony Bence, Horváth Ármin Bendegúz, Polyák Ádám (5.i)

Future Innovators kategóriában Elementary korosztályban:

VPCONTECH DUO: V. hely

csapattagok: Cselik Áron és Kiss Gergő (4.i)

A robotika tehetséggondozó csoportok munkáját Fegyvári Edina és Vass-Eysen Ábel segítik.

További képek az iskola honlapján érhetők el ITT.

Kapcsolódó cikk