Országos szakmai közlekedésrendészeti versenyt rendeztek Kecskeméten

2025. 06. 04., 13:17
Motoros és gépkocsizó, karos forgalomirányítás és intézkedéstaktikai feladatok várták a rendőröket ma a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjában, valamint Kecskemét belvárosában. A mai napon szervezték meg ugyanis a XIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
Fotó: Puskás Barbara
A galéria 5 képet tartalmaz

Közel 60 rendőr érkezett ma (kedd) a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjához, idén ugyanis itt rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Baleset megelőzési Bizottsága, a 13. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt, az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottsága megbízásából.

- Az együttműködésünk már hosszú évek óta kiemelkedő a Magyar Honvédséggel. Amikor azt a megtisztelő felkérést kaptuk az Országos Rendőr- főkapitányságtól, hogy szervezzük meg mi Bács-Kiskun Vármegyében a 13. Szakmai versenyünket, akkor egyből összeültünk a közreműködőkkel, partnerekkel, a baleset megelőzés terén elhivatott külsős együttműködőikkel, köztük a Magyar Honvédség, akik egyből felajánlották a segítségüket
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak dr. Szilágyi József, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője.

Dr. Szilágyi József elmondta azt is, hogy az ország minden vármegyéjéből érkeztek versenyzők. Egy vármegyéből a közlekedésrendészeti szakterületről három fő vehetett részt a megmérettetésen. A délelőtt folyamán gépkocsizó, motorkerékpáros járőr, illetve intézkedéstaktikai feladatok várták a résztvevőket.

- A verseny kiírásával az volt a célunk, hogy a professzionalitásban amúgy is jeleskedő kollégáink megtudják mérettetni magukat és kiderüljön, hogy ki a legelhivatottabb, ki a legrátermettebb és ki az, aki majd elmondhatja magáról, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon műveli a rendőrség közlekedésrendészeti égisze alá tartozó feladatokat. Ennek biztosítottuk a lehetőségét
— hangsúlyozta dr. Szilágyi József.

Kora délutántól pedig a versenyzők Kecskemét egyik legforgalmasabb kereszteződésében hajtottak végre karos forgalomirányítási feladatot.