Párhuzamos életutak – Ligeti György és Kurtág György

A zenetörténeti előadás-sorozat záróalkalma Virág Barnabás köszöntőszavaival indult, majd a Katona József Könyvtár igazgatóhelyettese örömét fejezte ki azért, hogy a Muzsikáló évszázadok címmel szervezett programfolyam a barokk kortól elérkezett napjainkig, mondván: „Ligeti György és Kurtág György zenéjéről lesz ma szó, és azt gondolom, hogy fontosak ezek a találkozások, amikor kortárs zenéről esik szó.”

Az est vendége, Kerékfy Márton zenetörténész, zeneszerző azzal kezdte előadását, hogy két olyan zeneszerző életébe és munkásságába nyújt majd betekintést, akiknek idén egyaránt jubileumuk van: Kurtág György nemrég töltötte be a 100. életévét, míg Ligeti György 20 évvel ezelőtt hunyt el. Ezt követően a zenetörténet olyan nagy szerző-párosait sorolta fel, akik hasonló korban éltek és alkottak. A 16. századból Palestrinát és Lassust, a 18.-ból Bachot és Händelt, a 20. századból meg Bartók Bélát és Kodály Zoltánt említette, és az ő életútjuk azonosságait és különbözőségeit is összevetette.

Hozzájuk hasonlóan állította egymás mellé előadása két „hősét”. Elmondta, hogy azonos nemzedékhez tartoztak – Ligeti 1923-ban, Kurtág 1926-ban született –, hogy mindketten Romániának azelőtt Magyarországhoz tartozó kisvárosaiban születtek – Ligeti a Marosvásárhely környéki Dicsőszentmártonban, Kurtág a Temesvárhoz közeli Lugoson –, s hogy a magyar kultúrához asszimilálódott, nem vallásos zsidó értelmiségi családból származtak, és iskoláikat részben magyar, részben román nyelven végezték. Kiderült, hogy zenei tanulmányaikat a háború alatt helyben folytatták: Ligeti Kolozsváron Farkas Ferencnél, Kurtág Temesváron Kardos Magdánál (zongora) és Max Eisikovitsnál (zeneszerzés). A Zeneakadémián pedig mindketten Veress Sándor zeneszerzésosztályába kerültek, majd Veress 1948 végi távozása után Farkas Ferenc növendékei lettek.

Elhangzott, hogy a Zeneakadémia folyosóján, a felvételi vizsgára várakozva találkoztak először. Élethosszig tartó, hat évtizeden átívelő barátságuk – Bartók és Kodály bajtársias kapcsolatához hasonlóan – ekkor kezdődött. Akadémista korukban vasárnap esténként rendszeresen közös zenéléseket tartottak Kurtágék Szondy utcai szobájában. Az elemzés, a magyarázás fontos motívuma volt kettejük kapcsolatának. Mint később Kurtág írta: „Barátságunk első évében én a magam részéről az ő tanítványává nyilvánítottam magam”.

„Az 1956-os forradalom mindkét szerzőnek az életében és az életművében egy törést, egy cezúrát hozott és egy újrakezdést. Újrakezdték az életüket, és ha lehet így mondani, újrakezdték az életművüket” – folytatta előadását Kerékfy Márton. Ligeti a forradalom leverése után külföldre ment, Kurtág viszont itthon maradt. Ettől kezdve a sok közös vonás mellett a két komponista eltérő életutat futott be: „Ligeti életének nagy részét külföldön töltötte, és ugyan Kurtág is töltött hosszabb-rövidebb időszakokat hazájától távol, de azért főként itthon él. Ligeti elsősorban, nagyobb részt hangszeres muzsikát írt, Kurtág életművében a vokális művek vannak túlsúlyban. Ligetit nagyon tudatos zeneszerzőként ismerjük szemben az ösztönös Kurtággal. Ligetinek nagyon fontos volt az újítás, hogy műveiben mindig újat hozzon, Kurtágot ellenben nem foglalkoztatta az, hogy mindenáron újítson. Ligeti, az extrovertált, aki nagyon sokat írt és beszélt a zenéjéről, szemben Kurtággal, aki életében szinte soha nem adott interjút és nem volt soha sem a szavak barátja. Ligeti tanított zeneszerzést, Kurtág ettől kategorikusan elzárkózott. Ligeti műveiben nagyon sok hang van, sokszor nagy formákat ír, Kurtág meg arról híres, hogy egészen minimális eszközökkel írja a darabjait, nagyon tömör és koncentrált a zenéje. Ligeti darabjait többnyire nagy apparátusra, zenekarra írta, Kurtág a kis apparátus mestere.”

Szó esett arról is, hogy napjainkban egyre jobban látszanak a két életművet összekötő titkos szálak, a hasonlóságok és párhuzamok. Például az, hogy nemcsak Ligeti írt szimfonikus zenekari és versenyműveket; az 1990-es évek eleje óta Kurtág is – aki azelőtt közel negyven évig szándékosan elkerülte a szimfonikus zenekart – igen jelentős zenekari életművet hozott létre. Hogy nemcsak Ligeti írt operát, s hogy a magyar és a román népzene milyen mélyen felszívódott mindkettejük zenei gondolkodásába, s hogy ahhoz idős korukban mindketten mind gyakrabban visszatértek.

A két szerző világlátásának hasonlóságait és munkásságuk eltérő vonásait Kerékfy Márton zenei bejátszásokkal, hangfelvételekkel illusztrálta, de többször ő maga is leült a zongorához, és igen érzékletesen bizonyította állításait. Élvezetes előadását nagy figyelemmel kísérték a jelenlévők.