Pászti András elnök a Gondoskodó Város Bizottság terveiről

2025. 06. 24., 09:59
Óvodavezetői pályázatok, illetve háziorvosi praxisok is napirenden voltak ma reggel a Gondoskodó Város Bizottság ülésén. A nyolc napirendi pont közül ötöt zárt ülésen egyeztetett a bizottság, ezek díjak adományozásra vonatkozó javaslatok voltak, melyről a csütörtöki közgyűlés fog dönteni.

8 napirendi pontot tárgyalt kedd reggel a Gondoskodó Város Bizottság, ebből ötöt zárt ülésen. Első napirendi pont az óvodavezetői pályázatok megítélése volt. A Ferenczy Ida Óvoda igazgatói posztjának jelöltje Kurilláné Páncél Csilla, aki az intézményben 35 évig volt igazgató, illetve igazgatóhelyettes. A Kálmán Lajos Óvoda igazgatói feladatainak ellátására pedig Kőváriné Kis Katalin nyújtott be pályázatot, aki 24 éve vezeti az óvodát. Mindkét jelöltet egyhangúlag támogatta a bizottság. Ezt követően megvizsgálták az egészségügyi alapellátás kapcsán az orvosi rendelők helyzetét, praxisok számát és megfelelőségét, ismertette

Pászti András elnök a háziorvosi praxisok működéséről és a rendelők megfelelőségéről szóló napirendi pontról, melyet a bizottság szintén egyhangúlag elfogadott. Végül a fogorvosi praxisról kapott tájékoztatót a bizottság. Zárt ülésen javaslatokat tárgyalt meg a Gondoskodó Város Bizottság a közgyűlés számára olyan díjak adományozásával kapcsolatosan, mint a Kecskemét Szociális Ügyéért Díj, Kecskemét Egészségügyéért Díj, Kecskemét Ifjúságának Neveléséért Díj, Civilek Kecskemétért Díj és a Zenit-Kecskemét Ifjúsági Díj.