Pedagógus Roadshow indult az Állatvédelmi Témahét népszerűsítése érdekében

Már bölcsődés korban fontossá válik, hogy a gyermekek hogyan viszonyulnak az állatokhoz, ugyanis ez kihat majd a felnőttkorra is. Emiatt is lényeges, hogy minden pedagógus megtanítsa a fiataloknak, hogyan kell megfelelően bánni az állatokkal.
Az idei évben a pedagógusok motiválása, valamint az Állatvédelmi Témahét népszerűsítése érdekében Pedagógus Roadshow indult, amely bölcsődében, óvodában, általános iskolában és középiskolában dolgozó pedagógusokat és szakembereket szólít meg. Ennek mai állomása a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola volt, ahol Boldog Andrea, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Az igazgatónő elmondta, hogy új mérföldkövet jelentett az iskola életében 2022-ben, hogy az "állatbarát általános iskola" címet elnyerték és fontos az intézmény számára, hogy felhívják a diákok figyelmét az állatvédelemre.
Dr. Feke Attila, a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ Főosztályvezetője, valamint Pálfi Tamás Kecskeméti Tankerület igazgató is részt vett az eseményen, akik kiemelték, hogy ezek az alkalmak arra jók, hogy inspirálódni tudjanak a pedagógusok és közösen tudjanak gondolkodni.
Dr. Koska Hedvig, az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság szakmai vezetője, az Állatvédelmi Témahét projektvezetője a mai eseményen ismertette, hogy míg 2019-ben az állatkínzások elkövetésének számában a felnőtt és idős korosztály emelkedett ki, 2023-ra nagyobb létszámban a fiatalok jelentek meg. Az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság szervezésében szeptember 29. és október 12. között megrendezik az Állatvédelmi Témahetet.
