Pink Walk: sétával a mellrák ellen

2025. 10. 21., 19:32
A mellrák világnapja minden évben október 1-re esik, ezzel veszi kezdetét a mellrák elleni küzdelem hónapja, azaz a pink október, amelyhez számos figyelemfelhívó kampány és rendezvény kapcsolódik. Kecskeméten október 21-re hirdettek programot Pink Walk néven. A résztvevők a Hírös Agórától sétáltak át a Katona József könyvtárhoz, ahol dr. Boda Éva tartott előadást „Utógondozás” címmel.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 27 képet tartalmaz

Október elsejével vette kezdetét a mellrák elleni küzdelem hónapja, azaz a Pink Október. Ilyenkor világszerte számos eseménnyel és kampánnyal hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Kecskeméten Pink Walk néven hirdetett programot a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A résztvevők a Hírös Agórától vonultak át a Katona József Könyvtárba, ahol Engert Jakabné alpolgármester hangsúlyozta, a séta minden lépése fontos üzenetet hordoz.

– Ahogyan ma együtt sétáltunk a város utcáin, minden lépésünk egy-egy apró üzenetet vitt tovább. Azt, hogy nem vagyunk egyedül, azt, hogy a szeretet és az összefogás ereje képes átlendíteni bennünket a legnehezebb pillanatokon is - hangsúlyozta az alpolgármester.

A rendezvény másik védnöke dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója elmondta, a mai nap a női egészségről szól.

– A mellrák nem csak egy egészségügyi probléma, egy nagyon nagy társadalmi probléma. A mellrákkal élő, vagy a mellrákkal diagnosztizált hölgyeknek a száma egyre inkább növekszik hazánkban, de hála Istennek, ennek a betegségnek a tartós túlélési esélye ugyancsak emelkedik
— mondta dr. Óváry Csaba.

A köszöntőbeszédeket követően dr. Boda Éva tartott előadást a jelenlévőknek, „Utógondozás” címmel. A témával bővebben a szerdai Kiemelő magazinunkban foglalkozunk.