Politikai csatározások ide vagy oda - indul a delegáció Rodostóba!

Négytagú küldöttség utazik június 12-én Rodostóba, hogy a két város közötti kapcsolatokat elmélyítse és minél szorosabbra fűzze. A delegáció összeállítása a polgármester hatásköre, ezt egyébként korábban az ellenzék is megszavazta.
Jánosi István megkeresésünkre elmondta, több évtizedes múltra nyúlik vissza nála a török-magyar barátság ápolása.
– Amikor először jártam Isztambulban, teljesen elvarázsolt ez a világ, és akkor merült fel, hogy esetleg törökországi városokkal is együttműködéseket hozzunk létre. Rodostóval annak idején alpolgármesterként kezdtem el a kapcsolatot építeni, ennek gyümölcse lett a 2001-ben aláírt testvérvárosi szerződés – emlékezett vissza a képviselő.
Jánosi István idén februárban egy másik törökországi várossal, Kusadasival is kezdeményezte a testvérvárosi kapcsolat kialakítását. Akkor Király József, baloldali képviselő Jánosi István fürdőruhás képét mutogatva érvelt amellett a testületi ülésen, miért nem támogatja a fideszes képviselő indítványát. A baloldali politikus Jánosi 2013-as nyaralásáról szóló magánbejegyzéséből nyomtatott ki egy képet, és ezt osztogatta a közgyűlés tagjainak. Király József akkor azt kifogásolta, hogy esetlegesen magánjellegű indíttatásból ápolná tovább a kapcsolatot Jánosi István.

Fekete Gábor, alpolgármester a testület előtt visszataszítónak és gusztustalannak nevezte, hogy valakinek a 12 évvel ezelőtti nyaralásáról szednek le és osztogatnak a közgyűlésen fürdőruhás képet, az viszont örvendetes, hogy valaki a saját nyaralását is arra használja fel, hogy városi szintű kapcsolatot építsen. Akkor elhangzott az is, hogy ez a város Marosvásárhelynek – Kecskemét másik testvérvárosának - már szintén testvérvárosa, 106 ezres lakosú település, tehát hasonló léptékű mint Kecskemét és ugyanúgy fejlődő, prosperáló város.
A példátlan képosztogatási akció akkor nagy port kavart, Király egyébként meg is győzte a baloldalt arról, hogy ne támogassák Kusadasival a testvérvárosi kapcsolatot, így a baloldal nem is szavazta meg az indítványt, tartózkodtak a döntéshozatalnál.
Rodostóba viszont minden bizonnyal szívesen elutaztak volna, Király József ugyanis levélben kérte számon a polgármestert, hogy a saját hatáskörébe tartozó döntést miért az ő megkérdezésük nélkül hozta meg.
Szemereyné Dr. Pataki Klaudia válaszában arra kérte Király Józsefet, jelezzék számára, „mely városokkal van meglévő kapcsolatuk, illetve mely városokkal szeretnének együttműködést kiépíteni”.
Majd a polgármester levele zárásaként hozzátette:
„Egyben jelzem Önnek, hogy – hacsak feltétlenül nem szükséges – semmiképpen sem szeretném senki erőforrásait külföldi utazásokra pazarolni. Különösen nem az Önökét, hiszen mostanában az utcai közösségépítés és szereplés nagy valószínűséggel minden energiájukat leköti. Nem venném a lelkemre, ha e demokratikus tevékenységük gyakorlását felesleges delegálásokkal akadályoznám.”
Király József válaszában – amit a Szövetség a Hírös Városért Egyesület közösségi oldalán is közöl – hangsúlyozta:
„Habár az SZMSZ szerint az önkormányzatot képviselő hivatalos delegációk tagjairól történő döntés Önre ruházott hatáskör (ezt mi ellenzéki képviselők is megszavaztuk) elvárható lenne a konszenzus, ami az előző években többbnyire működött, hiszen nemcsak a kormánypárti oldalon vannak olyan szakemberek, akik tudásukkal, nyelvismeretükkel, tapasztalatukkal hasznára válhatnak városunk nemzetközi kapcsolatainak”.
Kérdés, Király képviselő mit ért előző éveken, az azonban tény, hogy ő maga is több alkalommal volt már a testvérvárosi utazásokon a városi delegáció tagja. 2004-ben például a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tagjaként jutott ki Japánba. Akkor egyébként a tízfős delegációs keretbe - amelyben képviselők és civilek is voltak - a Szécsi Gábor polgármester vezetésével működő közgyűlésben ellenzéki szerepet kapó Fideszből végül egyetlen képviselő sem fért be. Egy ideig ugyan úgy tűnt, hogy Szeberényi Gyula Tamás – aki akkor fideszes önkormányzati képviselő volt – kiutazhat a delegációval, de aztán másként alakult.
Akkor még úgy tűnik kevésbé volt fontos a konszenzus a helyi baloldalnak. Mint ahogy a cinizmus is csak akkor cinizmus, amikor a polgármester válasza nem tetszik, egy képviselőtárs fürdőruhás képének osztogatása teljesen belefér egyeseknek a közgyűlési kultúrába… De politikai csatározások ide vagy oda, a testvérvárosi kapcsolatok épülnek és bővülnek. Éppen június 5-én került aláírásra Kusadasival a testvérvárosi szerződés. Már csak az a kérdés, hogy azok után, hogy nem szavazta meg a baloldal, vajon oda is akarnak-e majd utazni…
