Rangos szakmai elismerést kapott Gera Lászlóné Szekér Marietta

Több mint 600 szakdolgozó részvételével szeptember első napjaiban rendezték meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a MESZK XII. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusát. A háromnapos esemény – amelyen a tudásmegosztás és a közösségépítés egyaránt fontos szerepet kapott – idén is a szakmai fejlődés, a közösségi összetartozás és a jövőkép formálásának jegyében zajlott. A kongresszus nyitónapján ünnepélyes díjkiosztó gála keretében dr. Révész János országos kórház-főigazgató és dr. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke adták át a kamara által alapított szakmai díjakat. Az elismerések egyikét Gera Lászlóné Szekér Marietta kapta, példaértékű és elhivatott, lelkiismeretes munkájáért a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kecskeméti Központi Klinikai Laboratóriumának vezető asszisztense „MESZK Tagozatért” Díjban részesült.

Gera Lászlóné Szekér Marietta 1986 óta dolgozik Kecskeméten, a vármegyei kórházban. Egy évig a patológiai osztályon, majd 1987 óta a Központi Klinikai Laboratóriumban végezte munkáját. 2020 óta az osztály vezető asszisztense. Folyamatosan részt vesz az intézmény pályaorientációs tevékenységében. Javaslatára bevezették az intézményi szintű laboratóriumi preanalitikai oktatást, amelyet koordinál és vezet. A MESZK-ben is aktív szerepet vállal, országos tagozati küldött, az Országos Szakmai Tagozati Tanácsadó Testületi tagja. Magas szintű szakmai tevékenységével, emberi hozzáállásával kivívta a betegek és a munkatársak bizalmát. Kiemelkedő szakmai munkájával, példamutató helytállásával és közösségi szerepvállalásával méltán érdemelte ki az elismerést.

