Régészeti emlékek az 1000 éves Kecskemétről

2023. 01. 14., 13:50
Az első ismert írásos emlékek a 14. század közepétől említik Kecskemétet, már oppidumként, azaz mezővárosként. A Katona József Múzeum régészeinek ásatásai az elmúlt időszakban azt támasztották alá, hogy a terület több mint 1000 éve lakott hely, ráadásul már a korai időkben sem számított jelentéktelennek. A múzeum három régészét, dr. Rosta Szabolcsot, Wilhelm Gábort és Fazekas András Kristófot kérdezte stábunk az új eredményekről.

Az első írásos emlék arról szól, hogy Kecskemét mintegy 650 éve város. Most azonban a számos régészeti feltárás eredményei kezdik átformálni a képet a város történelméről. A környező településeken folyó feltárások,  mint a Bugaci monostori és az egyéb, tatárjáráskori ásatások azt mutatják, hogy itt haladtak el a legfontosabb kereskedelmi és hadi utak ezer évvel ezelőtt is. Kecskemét szerepe tehát már az Árpád-korban is nagyon jelentős lehetett.

Kecskeméten az elmúlt évtizedben több 10-11. századi temetőt sikerült megtalálniuk a régészeknek. De például a Mercedes-gyár feltárása során még egy, az ezt megelőző időszakból származó, kiemelkedő nagyságú és jelentőségű avar települési központot is találtak a szakemberek. A honfoglalás korától tehát már biztosan folyamatosan éltek magyarok ezen a területen. De a belváros ásatásai is azt mutatják, hogy legalább egy évezredes múltra tekinthet vissza Kecskemét történelme.

A Kada Elek Gimnáziumnál a közeljövőben indul el a munka egy 1500 méteres mélygarázs kialakítása miatt. A régészek szerint ott is sok mindenre fény  derülhet. Az iskolától pár méterre, a Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet épületénél jelenleg is zajlik egy feltárás. Ott egy egykori ferences kolostorépületet és egy tornyot ástak bele a középkori Kecskemétbe, amely most, mint egy időkapszula tárul a régészek szeme elé. A 18. századtól időben lefelé látják a szakemberek azt, hogy mi történt a belvárosban.

A munkálatoknak itt még koránt sincs vége. A tornyot, ami kiugrik az épület oldalából, még csak ezután fogják átvizsgálni a múzeum munkatársai, akik itt is komoly eredményekre számítanak. A régészek egybehangzó véleménye szerint , a belvárosban minimum 3 méteres mélységben fekszik Kecskemét ezeréves történelme.