Rejtett hibák miatt átnyúlik szeptemberre a Széchenyi téri buszállomás tetőfelújítása
2025. 08. 22., 12:57
„A megbontás során olyan apró szerkezeti hibákat találtak a szakemberek, amelyek kijavítása nem egyszerű.” Ezt a Kecskeméti Közlekedési Központ ügyvezetője mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak a Széchenyi téri autóbuszállomás tetejének felújítása kapcsán. Hári Ernő kiemelte, hogy a rejtett problémák miatt átnyúlnak szeptemberre a munkálatok.

A galéria 21 képet tartalmaz
Már elkészült a Széchenyi téri autóbuszállomás tetejének a fele. A felújítási munkálatok júliusban kezdődtek, azonban az előzetes tervekhez képest csúszásra kell számítani.
– Ennek a fő oka az, hogy a megbontás során olyan apró szerkezeti hibákat találtunk, amelyeknek a kijavítása elég összetett folyamat. Ez a tetőszerkezet nagyon kicsi és több darabból álló picike kis faszerkezetből van, de ha már nekiálltunk, akkor a talált hibákat is mindenféleképpen javítani szerettük volna a kivitelezővel együtt. Így sajnos valóban csúszásban vagyunk
— mondta el Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ ügyvezető igazgatója .
”
Hári Ernő hangsúlyozta, hogy szeptemberben készen lesznek a szakemberek a munkálatokkal. A KEKO ügyvezetője arra kéri az utasokat, hogy a nyáron megszokott forgalmi rend szerint használják a pályaudvart.
– Minden olyan autóbuszjárat, ami a Malom központ felé hagyja el a Széchenyi teret, az az északi térfal park felőli oldaláról indul továbbra is. Minden olyan autóbuszjárat, ami a Kápolna utcán hagyja el a Széchenyi teret, az mindegyik az Aranyhomok Szálloda felőli oldalon fog majd továbbra is közlekedni. Kérjük a türelmet, az együttműködést, amit a nyári időszakban is – köszönjük szépen – megkaptunk az utasoktól, ezt kérjük szeptemberben is
— tette hozzá az igazgató.
”
Az elővételi jegypénztárak továbbra is működnek a központi peronon. A beruházás végére a tető eredeti, 40 évvel ezelőtti fényében fog tündökölni.
